„Néha úgy érzem, minket nem néhány száz kilométer, hanem fényévek választanak el a kontinens nyugati felétől. És nem, nem úgy, ahogyan balról hiszik, nem arról van szó, hogy a demokrácia fényorgiája pislákoló lámpavilággá szelídül, mire betör hozzánk, meg egyébként is keleten kél a nap. Arra gondolok, hogy ők gondolnak valamit, mi meg pont az ellenkezőjét. Nem őrlünk egy malomban, mások a tapasztalataink, más a szókészletünk, másképp jár az agyunk.
Pár éve, amikor Bulgária törökök lakta részén utazgattam, Kardzsali városában a panzióssal sztorizgattunk. Az illető török volt, ravasz és tapasztalt ember, aki nyitott szemmel járt Nyugat-Európában, és sebészi pontossággal tapogatta ki a rendszer gyengeségeit. Egyszer családostól Németországban járt, húzta az utánfutót maga után, mert az is volt neki, ahogyan mindene megvolt otthon, gazdag ember lévén a panziózásból. Lényeg a lényeg, a német rendőrnő megállította, hogy valami nem stimmel az utánfutójával, és meg akarta bírságolni néhány száz euróra. Mire a mi törökünk előadta, hogy ő szegény ember, nincs pénze a bírságra, és egyébként is, Kinder problem, Frau problem, mondta elcsukló hangon. Mire a német rendőrnő szemmel láthatóan megrendült, benyúlt a zsebébe, és odaadta neki a bírság összegét, hogy majd fizesse be, jó ember, fogadja el tőlem szeretettel.
Na, ez a különbség. Ők hülyék, mi pedig nem vagyunk azok. Illetve mi is tudunk hülyék lenni, egy sereg részletkérdésben gyengébb lábon állunk a nyugatiaknál, csak éppen a legfontosabb sorskérdésekben látunk világosan. Európa parasztnemzeteinek még megvan a józan paraszti eszük. Nem szégyen az élet ismerete, a dörzsöltség, a gógyi,nem szégyen a sokoldalúság, a kétkezi tudás, amiről Veres Péter azt jegyezte fel hajdani olvasónaplójában, hogy az a nemzet, amelyik nem veszi ki a részét a fizikai munkából, a mozgásból, a tevékeny életből, lemondott a jövőjéről. Annak kampec, hogy érthetőbb legyek.”
Nyitókép: Mohssen Assanimoghaddam / DPA / AFP