Süllyedünk

„Aki odafigyelt rovásírás órán (akkoriban, a Kásler előtti korban történelemnek hívtak), alighanem emlékszik rá, milyen hatékony hangulati előkészítést alkalmaztak Európában a különféle zsidó és egyéb kisebbségek elleni pogromok alkalmával. Akiknek kimaradt volna, azok kedvéért egy rövid emlékeztető: az aktuális áldozatok – mielőtt felnégyelték, élve elégették, a folyóba hajigálták vagy lőtték, esetleg néhány demonstratív gyilkosság után úgymond futni hagyták őket - voltak errefelé felelőssé téve aszályért, áradásárt, éhínségért, sáskajárásért, pestisért, sőt a tehén tejének elapadásáért is.

Élő hagyomány ápolódik tehát, amikor most a pártsajtó vajákosai és jövendőmondói a homoszexuális és transznemű emberekre, meg az őket toleráló többségre igyekeznek hárítani a felelősséget a nyugat-európai özönvizekért. Ez nem egyszerűen bornírt ostobaság, hanem történelmi tapasztalatokon nyugvó hideg számítás. (Tessék megfigyelni, hogyan erősít rá minderre a legmagasabb szintű kormánykommunikáció, amikor a nyugati országokban történő »hajmeresztő szörnyűségeket« emlegeti.) És mint látjuk, nem is eredménytelen.

Magyarország rövid demokráciatörténetében hosszú út vezetett idáig. A 2000-es évek elején, ahogyan a Magyar Narancsban egy kiváló szociológus felidézte, még mi voltunk a jó példa: miközben Belgiumban akkoriban a nemváltó műtéteken átesőket előzetesen sterilizálták, biztos ami biztos, csodálkozva figyelték, amint nálunk »az elfogadás kultúrája kezdett meghonosodni«. Orbán Viktor és követői, amíg a kifulladó migránsüldözés után az újabb sikeres politikai terméket keresték – hol vagyunk már a polgári Magyarországtól? –, több évtizednyi emberré válást fordítottak vissza néhány év alatt. Állítólag a kereszténység nevében, de nem szívesen lennék a helyükben, amikor majd odafönt el kell számolniuk minderről.”