„Kétségtelen, hogy Simicska Lajos »jól időzített«: 2014 nyarának végén hirtelen szembefordult Orbán Viktorral és kétharmados, nemzeti kormánnyal. Máig nem tudjuk, mi történt pontosan a háttérben, de az tény, hogy Simicska átfordította a kezében lévő médiumokat. »Hirtelen« kormánykritikussá vált a Magyar Nemzet és a Hír TV is. Sokan elárulták azt, amit addig hirdettek és bal-liberálisabbak lettek a korábbi ellenfeleknél is. Az árulók viszont mindig elnyerik a jutalmukat. Hol van most Simicska és hol vannak az egykori konzervatív? »átállók«?
A jobboldali médiumok közül a Magyar Nemzetnek is jelentős szerepe volt a magyar választók felvilágosításában és a 2010-es Fidesz-KDNP pártszövetség győzelmében. Bár a nemzeti oldal hatalomra jutott, ennek ellenére a Liszkay Gábor vezette napilap továbbra is bírálta a kormányzatot, ha erre szükség volt. Természetesen a Magyar Nemzet segítette azt a politikát, amely a nemzet érdekeit képviselte, amely szembeszállt a globalista törekvésekkel szemben. Arra senki sem gondolt, hogy elkövetkezik az a nap, amikor a zászlóshajó szembefordul azokkal az értékekkel, amelyeket korábban képviselt, ami magyar, ami Magyarország fejlődését szolgálja.