Orbán Viktor unalmas

2021. július 21. 10:33

A választók egy idő után egész egyszerűen valami újra, valami másra vágynak.

2021. július 21. 10:33
Magyar Hang

„Számtalan oka lehet annak, hogy egy régóta hatalmon lévő párt megbukik a soron következő választáson. Előfordulhat például, hogy vezetői arrogánssá és elbizakodottá válnak, különféle gazdasági visszaélések kötődnek hozzájuk, belekényelmesednek a hatalomba, vagy pusztán nem képesek megfelelni az új politikai kihívásoknak.

De mindezen tényezők mellett az egyik legfontosabb szempont valószínűleg az, hogy a választók egy idő után egész egyszerűen valami újra, valami másra vágynak. Lehet, hogy ez nem hangzik igazán racionálisan, ám ha a politikát kizárólag a racionalitás vezérelné, egészen másként alakulnának a dolgok mind világszerte, mind Magyarországon. Márpedig az emberek hajlamosak ráunni azokra az arcokra, amelyeket hosszú évek óta a címlapokon látnak, s ilyenkor új arcokat szeretnének látni helyettük – nincs ez másként a közéletben sem. Ezt természetesen a több mint tíz éve kormányzó Orbán Viktor is tudja, és igyekszik mindent megtenni azért, hogy az unalmassá válás halálos csapdáját elkerülje.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint
Tovább a cikkhezchevron
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Budai Katalin
2021. július 21. 23:25
Hogy is mondta a dajcstomi? Ki a f@szom az a (Melia) Pápay György? Soha nem hallottam róla, de már is ráuntam. :-))))
Válasz erre
1
0
urga
2021. július 21. 22:12
Én is nagyon szeretnék már új arcokat látni az ellenzékben. És főleg, új gondolatokat!
Válasz erre
1
0
Erdőmester
2021. július 21. 17:27
Hát igen! Rá lehet unni a régi arcokra. Én is nagyon unom Fletó, Jakab, Szabó T, Kunhalmi, Karácsony, Korózs, Tóth B , Fegyőr, Cseh K, Donát, Bősz stb arcokat meg főleg amit képviselnek. Jó lenne értelmes, normális értékrendet valló emberi arcokat látni. (Pl: Schiffer András)
Válasz erre
1
0
zakar zoltán béla
2021. július 21. 16:54
00 nini 00 nini00 nini
Válasz erre
1
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!