Nem tudom. Egyelőre ennyit tudok mondani a Pegasus-ügyről

„Nem tudom. Egyelőre ennyit tudok mondani a Pegasus-ügyről, ami nem meglepő, mert általában ennyit szoktam tudni elsőre, de még negyedikre is bármilyen ügyről vagy témáról, szemben azokkal, akik még el sem olvastak egy hírt, de már kész megfejtéssel rendelkeznek. Azt szoktam tudni, hogy mit nem tudhatnak a magabiztosan nyilatkozók, és ebből következően, hogy hol sántíthatnak a tuti megfejtések.

A konkrét ügyben az az állítás, hogy 50 ezer olyan név szivárgott ki, amelyet viselő személyek telefonjára állítólag különböző szolgálatok az NSO izraeli cég által fejlesztett kémszoftvert telepítettek vagy próbáltak telepíteni. Az 50 ezer névből néhány forog a világsajtóban. Önálló topikként magyar újságíróké és kormánykritikus személyiségeké. (Köztük olyanoké, akiktől érdemi információt aligha remélhet bárki, és veszélyességük sem közelíti meg Semjén Zsolt által levadászni szokott jámbor rénszarvasokét). Azt, hogy ki akarta őket megfigyelni, szintén nem tudhatjuk, legföljebb alappal föltételezhetjük azok után, hogy a nem cáfolt hírek szerint a magyar kormány is egyike a Pegasust vásárlóknak. Ám arról nincs információnk, hogy kiket, mi célból és milyen mélységben igyekeztek megfigyelni. Az ellenzék követelése a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívására fölöttébb indokolt, a kormánypártok hárítása magyarázhatatlan és kontraproduktív.

Arról végképp nem tudhatunk semmit, hogy mi az alapja a műveleteknek, milyen engedély szerint történtek. Teljesen igaza van a TASZ szakértőjének, a magyar jogszabályok szinte a végtelenségig tág teret hagynak a törvényes megfigyeléseknek.

Ám momentán még azt sem tudjuk, hogy mi a helyzet a fennmaradó több tízezer személlyel, mit tettek vagy nem tettek azon más államok, amelyek még vásároltak szoftvert. Hibának tűnik pusztán Magyarországra szűkíteni a fókuszt. Már csak azért is, mert a botrány jelen pillanatban az NSO-nak a legkellemetlenebb. Amennyiben tőlük szivárgott ki a lista, úgy átverték partnereiket is, de ami ennél is súlyosabb, alappal föltételezhető, hogy tíz ország (ha nem bővül a szám) titkosszolgálatának célszemélyei az izraeli titkosszolgálatnál landoltak, mert nemigen landolhattak máshol. Bőven elképzelhető, hogy az egész mostani akciónak nem Magyarország a célpontja, nem autoriter vagy arra hajlamos államok, hanem Izrael, vagy az izraeli politika egyes szereplői. Mindenesetre az ügy részese az Izrael-ellenes megnyilvánulásokra finoman szólva is könnyen kapható Amnesty International.

Magyarország szerepe pedig az egész sztoriban lehet alapvetően más is, mint amire a hamari megfejtők következtetnek. Februárban jelent meg az Al Jazeera dokumentumfilmje arról, hogy Banglades miként vásárolt izraeli kémszoftvert. A film egy jelentős részét Budapesten forgatták, mivel az üzletek itt bonyolódtak, magyar helyszíneken, olykor magyar cégekkel. Aznap, amikor a film megjelent, látott napvilágot a Direkt36 (szintén az Al Jazeera közreműködésével készült) cikke arról, hogy hamis papírokkal budapesti üzletemberként él az a bangladesi személy, akit politikai gyilkosság miatt köröznek világszerte. Lehet, hogy a Direkt36 közelebb jár valamihez, és nem belpolitikai okokat kell keresni. Ismétlem: nem tudom.”

A nyitókép illusztráció (Pixabay)