Látjuk a kínai rémtörténeteket, nem szeretnénk odáig eljutni

„Olvasható volt nem olyan rég erről a hvg.hu-n egy cikk, ha az arra írt hozzászólásokat nézzük, azért látszik, hogy az emberek fele még mindig nem hiszi, hogy baj van. Őket hogyan lehet meggyőzni?

Minden nappal nő a bizonyosság. Hacsak az elmúlt időszak történéseit vesszük alapul: milyen hosszú ideig volt szárazság és milyen rendkívüli módon égetett a nap. Aztán megjött az eső, de nem volt benne köszönet, mert agyonvert mindent és villámárvizek voltak – ami sosem volt korábban. Úgy látom, hogy egyre kevesebbet kell majd bizonygatni, hogy éghajlatváltozás van, hogy klímaválság van, egyre többször érezzük a bőrünkön, egyre többször kell feltennünk magunknak a kérdést, hogy mit kell nekem tenni, hogy a világ jobb legyen. A hiba az, hogy ott tartunk: mit kellene tennie másnak?

Mi lenne a feladatunk?

Például, hogy feltegyük magunknak a kérdést: biztos mindig kell mindent enni?

A magyar társadalomnak hogyan magyarázza meg azt, hogy mondjuk nincs nyáron banán, mikor az a rendszerváltás legnagyobb vívmánya volt, hogy mindig megkapja a gyümölcsöt.

Még ha csak banán volna! De a dinnyét akarjuk enni februárban, júniusban még roppanós almát akarunk, friss salátát karácsonykor. Epret is hamarabb akarunk, ezért tízezer kilométerről importáljuk, és nem tudjuk, milyen vegyszerrel kezelték. Az egész problémát nem fogjuk megoldani, ha senki nem hajlandó a saját kényelméből kicsit feladni. Mindig arra hívom fel a figyelmet, hogy a messziről érkező import hogyan tud olcsóbb lenni a magyar terméknél – csak egy kicsi gyanú ébredjen már bennünk, hogy mi van mögötte? A magyar termelők mindig háborognak, hogy alig tudnak önköltségi ár felett értékesíteni, a kereskedők is azt mondják, hogy minimális árréssel dolgoznak. Itt kellene tudatosnak lenni, hiszen ha a boltban leveszünk a polcról egy doboz tejet, akkor eldöntjük, hogy melyik ország gazdaságát erősítjük.

Ha jól értem, a magyar termékek most 80 százalékos aránya ma már leginkább a fogyasztói tudatossággal növelhető? Piaci beavatkozásra már nincs lehetőség?

A kereskedelem szabad, ezernyi törvény és rendelet szabályozza, mennyire nem szabad beleavatkozni – és ez egy vívmány. A kitörési pont a vásárlói tudatosság. De mitől alakult ki, hogy a magyar ember vonzódik az importhoz? Ennek történelmi hagyománya van: negyven évig a vasfüggönyön túl volt a tejjel és mézzel folyó Kánaán, a mai napig bennünk van, hogy ami onnan jön, az jobb, mint a miénk.”