„A szivárványt, mint Isten örömhírének bibliai jelét, a meleglobbi kisajátította. Istennek nem tetsző életmódjának, annak népszerűsítésének jelképévé tette, s ennek a bűnnek jött most el az isteni következménye – vélekedett Jurák Kata, a PestiSrácok.hu újságírója. Ezért a vélekedésért totális támadást intézett ellene a baloldal, a 444-től kezdve a politikusokon át egészen az internet kloákanyílásának legmélyén elhelyezkedő kommentelőkig. Kata és gyerekei megerőszakolásától a halálos fenyegetésekig az emberi aljasság létező legszélesebb spektrumát bemutatták.
Mit is tett Jurák Kata? Hívőként pusztán csak értelmezni próbált egy jelenséget, úgy, ahogy azt a Szentírásban, elsősorban az Ószövetségben is rendszeresen olvashatjuk: Isten haragra gerjedt a népe által elkövetett bűnökért, és ezért valamilyen csapással sújtotta őket. Ebben valóban benne van a kollektív bűnösség elve: az egész népre kimért büntetésnek olyan áldozatai is lehetnek, akik magát a bűnt nem követték el személy szerint. Ettől még nem kegyeletsértő, nem az ő haláluk megcsúfolása, ha Isten büntetésének véljük a történéseket. Ezt a Bibliát csöppet sem ismerő, de arra hivatkozni imádó, fantasztikus erkölcsi magaslatokról prédikáló ateisták állítják (Jakab Péter vezényletével). (...)