A népszavazás a legitim válasz a brüsszeli jogsértők ámokfutására

2021. július 24. 15:14

Balról lehet hallani éles kirohanásokat a pedofília ellen, de csak akkor, ha katolikus pap a bűnös.

2021. július 24. 15:14
null
Surján László
Magyar Nemzet

„Az elmúlt hetek történései nyomán egyre nő az emberben az indulat. Amikor a pedofil esetek nyomán a kormányoldal a törvények szigorítását javasolta, még remélhettük, hogy ez a téma közös pont lesz a túlságosan polarizált magyar belpolitikában. Nem gondoltam, hogy akad olyan ember, aki nem támogatja a gyermekek fejlődésének zavartalanságát biztosító törvényt. Túl jóhiszemű voltam. Csak a Jobbik szavazott igennel, de ők is hozzátették, hogy kormányra kerülve meg fogják változtatni. Balról lehet hallani éles kirohanásokat a pedofília ellen, de úgy látszik, csak akkor, ha katolikus pap a bűnös. Most inkább távol maradtak a szavazástól.

Ezek után jött az uniós szintű támadás. Ahhoz, hogy ez lehetővé váljék, át kellett értelmezni a magyar törvény szövegét. Ez azonban liberáliséknél nem okoz gondot. Azt szajkózták, hogy a törvény egyenlőségjelet tesz a pedofília és a homoszexualitás közé. Ez persze nem igaz. Sajnos heteroszexuális oldala is van a pedofíliának, a törvény nem különbözteti meg a két változatot.

Ha már ez a kérdés a törvényhozás előtt szerepel, akkor nagyon helyesen a gyermeket érintő és a nemiséggel kapcsolatos egyéb jelenségekkel is foglalkozni kellett. Ilyen a nemi felvilágosítás kérdése, és ilyen az a terjedő divat, ami a nemiséget nem veleszületett adottságnak tekinti, hanem annak szabad megváltoztatására akar lehetőséget adni. Minden együttérzésem azoké, akik úgy születtek, hogy genetikailag meghatározott nemük és testi adottságaik, hormontermelésük nincs összhangban. Számukra számos beavatkozási lehetőség adott, s jó esetben a természet adta hiba korrigálható. Ez azonban nem lehet hivatkozási alap arra, hogy egészséges gyermekek nemi fejlődésébe durván, ráadásul a későbbi harmonikus nemi élet esélyeit rontva beavatkozzanak. A törvénynek ezek a részei váltottak ki éles támadást nemcsak a hazai nekivadult ellenzékből, hanem a liberális világ egészéből.”

Kép forrása: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balu3
2021. július 25. 16:16
Kedves uram! Köszönöm kéretlen levelét. Gyorsan leszögezni szeretném. Többet ilyen sületlenséget ne írjon. A pedofília nem járvány, kedves uram e téren ön gyámoltalan, így ne tegyen úgy mintha... Végezetül. Az hogy egy törvény rosszul irodik meg és azt állítani hogy az ellenzék ... ez bullshitell egyenlő. Fidesz kommunikáció bullshitell, ezt már unják egyre inkább az emberek Valakinek ideje lenne már felállni, és elmondani az hogy egy törvény szar, nem jelentheti azt hogy az ellenzék pedofília támogató. Demokratikus országokban az ellenzék az aki kívülről felteszi a kérdést, látókörébe helyez olyan dolgot amit nem látnak át/be. Ha az ellenzék elleni háborúra gondolok úgy érzem a fidesz 30 évre kiírja magát a politikából. 11 éve nem országért, hanem az urambágyám országért dolgoztok. Rühes kutyája.
balu3
2021. július 25. 15:57

matykox
2021. július 25. 15:27
No, találós kérdés: MIKOR volt népszavazás : 1.) az USA-ban? 2.) a BRD-ben? 3.) Svájcban? 4.) Franciao.-ban? 5.) Hollandiában? 6.) Írországan? 7.)Svédországban? 8.) Magyaro.-on?
Robur
2021. július 25. 14:47
Az érvénytelen népszavazás?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!