A magyar oltási program egyedülálló siker Európában

2021. július 15. 10:33

Magyarország az uniós országok védettségi rangsorának élmezőnyébe került és mára a lakosság több mint 50 százaléka megkapta a második oltást is.

2021. július 15. 10:33
Varga Judit
Varga Judit
Facebook

„Jöttünk, láttunk, győztünk

Már a koronavírus-járvány elején látszott, hogy a gyors reakció életeket menthet, ezért a magyar szakemberek tudásának köszönhetően Európában elsőként kezdhettük meg a hatékony védekezéshez szükséges vakcinák beszerzését.

Az azonnali cselekvésnek köszönhetjük, hogy Magyarország az uniós országok védettségi rangsorának élmezőnyébe került és mára a lakosság több mint 50 százaléka megkapta a második oltást is.

Ezzel olyan mintaállamokat előzünk, mint Finnország és Hollandia vagy olyan nagy nyugati országokat, mint Franciaország és Németország, de a szomszédos Ausztria is elmarad a magyar átoltottságtól 12 százalékkal.

Az oltási programnak és a magyar emberek fegyelmezettségének köszönhetően újraindíthattuk a gazdaságot, így akár az év végéig több mint 6 százalékos gazdasági növekedést is elérhetünk.

Ez egyedülálló siker Európában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. július 15. 17:45
Milyen sikert hallgatnak el?
Pierre
2021. július 15. 13:52
MTA-főtitkárhelyettes: a Sinopharmmal oltott idősek harmada nem védett. „Sajnos azonban mára már egyértelmű, hogy a kínai Sinopharm vakcinával oltott 60 éven felülieknek körülbelül harmadában nincs jelen a vírus elleni védelmet biztosító antitest, azaz ellenanyag. Egyébként maga a kínai gyártó is csak 59 éven aluliaknak ajánlotta ezt a vakcinát, mivel idősebbek esetében nem végeztek vizsgálatokat.” „Én immunológusként ki merem jelenteni, hogy ha nincs ellenanyag a szervezetben, akkor nincs védettség.” Arról pedig, hogy mit kellene kezdeni a sok százezer, Sinopharmmal oltott idős ember (enyhén szólva) kétséges védettségével, így vélekedett: „Először is meg kellene vizsgálni, hogy azokban az idősekben, akik jóhiszeműen beoltatták magukat a kínai vakcinával – ez több százezer ember –, van-e ellenanyag. Ezt szervezett keretek között, ingyenesen kellene tesztelni, mivel nem mindegy, hogy mit és hogyan néznek. Alapvetően a tüskefehérje elleni antitest jelenlétét kellene vizsgálni, mert csak ez biztosít kellő védelmet a vírussal szemben. Akiről kiderül, hogy nincs a szervezetében ilyen, ún. vírusneutralizáló antitest, azaz nem védett, azt újra kellene oltani, nyilván nem Sinopharmmal, hanem mRNS-alapú Pfizer vagy Moderna vakcinával.” https://hang.hu/belfold/2021/07/14/mta-fotitkarhelyettes-a-sinopharmmal-oltott-idosek-harmada-nem-vedett
szerafim
2021. július 15. 13:41
Édes Judit én őszintén oda vagyok magáért! De, könyörgöm az oltási versenyt-tervet NE teljesítsék túl! Soha nem lesz vége és késő lesz észbe kapni.
Robur
2021. július 15. 12:37
Hogy is állunk elhalálozottak számában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!