A kvízszélhámos továbbra sem érti a tréfát

2021. július 17. 10:40

Ezúttal abba a mondásomba kötött bele, hogy „mindenkit beperelek, aki betegséggel gyanúsít”.

2021. július 17. 10:40
null
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

„A kvízszélhámos továbbra sem érti a tréfát. Ezúttal abba a mondásomba kötött bele, hogy »mindenkit beperelek, aki betegséggel gyanúsít«. Vágó István szerint ez annak a jele, hogy »menthetetlen« vagyok. Pedig megint csak egy kedves, személyre szabott tréfával éltem, hisz épp főnöke és bálványa, Gyurcsány Ferenc fenyegette meg azokat, akik az alkoholizmusáról írni merészelnek. Nem lett volna nehéz értelmezni, hisz még hivatkoztam is Gyurcsány mondására, mely szerint ő már absztinens. Vágó István az én pszichiátriai diagnosztizálásom helyett akár annak is utánanézhetett volna, hogy tizenhét év leforgása alatt egyszer sem pereltem be az engem mocskolókat, pedig nem hazudtam reggel, éjjel meg este, nem lövettem ki szemeket, és nem buktattam meg a harmadik magyar köztársaságot – mégis húsz éve viselem el, hogy idegbetegnek, őrültnek, gyávának, irigynek, pénzéhesnek, nőgyűlölőnek, zsidónak, nácinak és kommunistának hordanak el, mégsem jelentettem fel soha senkit, mert ez az én számomra elvi kérdés. De Vágó Istvánnak, aki az adatok ismeretét műveltségnek, a hazudozást kormányzásnak és a részegeskedést absztinenciának véli, ez nyilván túl magas.

A tanulság nyilván az, hogy hiba a kvízprofesszorral humorizálni, mert a DK elnökségének határozatain kívül bármit készen áll rosszhiszeműen félreérteni. Abba a viccbe bezzeg eszébe sem jutott belekötni, hogy Gyurcsány jövő tavaszig egy kortyot sem iszik. Érthető, hogy a Fidesz piktogramokkal kommunikál – bizonyára az ország IQ-ját megmérő tévéműsor-vezető intellektusára kalibrálja az üzeneteit.”

Fotó: MTI Fotó: Kallos Bea

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2021. július 18. 11:05
Ezért amúgy fizet valaki? Mert én ennek az írásnak semmi értelmét nem látom.
patkánynak sem nevezhető férgek
2021. július 18. 09:34
Vén geci, kapaszkodsz egy valótlan számba. Miért? Az mitől lenne a valóság? Mert a holokauszttagadó geci fajtádnak jobban tetszik? Az egész történész szakma hazudik, bezzeg a hozzád hasonló 8 osztályos görények "tudják" az igazságot? Az egész világ összeesküdött, mert... mert a zsidók, ugye? Amúgy löknél egy linket, ahol az ilyen okosságot terjesztik, baszodazanyád?
elfogulatlan
2021. július 18. 08:05
Robikám! Most már eleget ütötted a vén komcsit, most jöhet 1-2 fideszezés :D Tudod, vigyázni kell az egyensúlyra!!
balbako_
2021. július 18. 05:47
A kvízszélhámos tetszik pláne, ha megfejelik a BKV Vasúti Járműjavítójának felügyelőbizottságával lévén, hogy a műszaki részéhez és a gazdaságihoz is hülye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!