Nemmel szavazunk a „vakcinaútlevélre”

2021. június 09. 08:28

A kormánynak hónapok álltak a rendelkezésére, hogy megkönnyítse magyarok millióinak az életét.

2021. június 09. 08:28
Donáth Anna
Facebook

„Nemmel szavazunk a magyarokat hátrányosan megkülönböztető »vakcinaútlevélre«. Mivel az Európai Parlament elé beterjesztett javaslat szerint csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott védőoltással beoltottaknak törlik el automatikusan uniós szinten az utazási korlátozásokat. Mi, momentumosok, ezt nem tudjuk támogatni. Hiszen ezáltal több millió magyar kerülhet hátrányos helyzetbe, mivel a Sputnik V és a Sinopharm tekintetében a korlátozások eltörlése nem kötelező. A tagállamokra bíznák a döntést, akik határozhatnak úgy, hogy eltörlik azokat, de akár úgy is, hogy fenn tartják őket. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kínai vagy orosz védőoltással oltottak nem tudnak utazni Európán belül, csupán azt, hogy az adott tagállam szabályai szerint elképzelhető, hogy negatív tesztet kell felmutatniuk vagy karanténba kell vonulniuk beutazás esetén – szemben a nyugati védőoltással oltottakkal, akik ez alól automatikusan mentesülnének.

A kormánynak hónapok álltak a rendelkezésére, hogy lépjen az ügyben és megkönnyítse magyarok millióinak az életét. Például azzal, hogy eléri, a kínai és orosz gyártó minél gyorsabban szerezze meg az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét. Akkor végre a magyar emberek profitálnának abból, hogy Orbán Viktor olyan szívélyes kapcsolatban áll keleti diktátorokkal. Vagy azzal, hogy a külügyminiszter első körben az EU tagállamaival köt kétoldalú szerződést a keleti védőoltások elfogadásáról. De az is sokat segítene, ha a kormány végre hajlandó lenne biztosítani az ingyenes tesztelés lehetőségét azoknak, akiket keleti védőoltással oltottak.

A járvány legutolsó hulláma lassan valóban véget ér, de a magyar emberek továbbra is komoly nehézségekkel néznek szembe. A járvány következményei még jó ideig velünk lesznek, nincs vége a munkának, ha a kormány most hátra is dőlt, mint aki jól végezte dolgát. Az Európai Parlamentben azonban továbbra is azon dolgozunk, hogy segítsük azokat, akik egészségügyi okokból nem vehetik fel a védőoltásokat és azokat is, akik kínai és orosz védőoltással oltottként, önhibájukon kívül mégis kiszorulnak a karanténmentes utazásból.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silenceCZ
2021. június 10. 10:32
jó a bolsevik moslék közhelygenerátora. Elképesztő, hogy egyfolytában beszélnek, de eddig még nem mondtak semmit.
amca
2021. június 09. 21:21
Tán prostinak alkalmas vagy. Az ócsobb kategóriában.
Csubszi
2021. június 09. 19:56
Van pofád ekkorát hazudni? Egész idő alatt azt fújtátok, hogy NE ismerjék el a kínai és orosz vakcínát és az ilyen oltásokat az Eu-ban! Gusztustalan vagy!
Eva-Anna
2021. június 09. 18:48
Van egy nemzetközileg elismert sarga oltasi könyv.Ebbe minden oltast be lehet iratni. A kanyaarotol a himlöig, aki mar volt peldaul Egyiptomba vagy Indiaba, oda kötelezö oltasok vannak, az is benne van. Ezt el kell fogadja minden allam. Senkit sem lehet kötelezni egy digitalis oltasi igazolvanyra. Ezzel az oltasi igazolvannyal - inkabb füzet utazom mar hosszu evek ota. Olyan nincs, hogy egy allamközi egyezmenyben szereplö igazolvanyt egy az egyezmenyt alairo allam nem fogadja el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!