Minden idők leggyengébb német csapata verte ki a magyar állami csapatot

2021. június 24. 22:32

Ne felejtsük el, nemcsak „a család az család”, hanem „a fasiszta az fasiszta”.

2021. június 24. 22:32

„Ezt a magyar állami csapatot bármelyik korábbi német válogatott 6:0-ra verte volna, szemben a jelenlegi német válogatottal, amely atomjaira hullott a már távozóban levő Löw keze alatt. Így azt hiszik sokan, hogy valami nagy teljesítményt nyújtott ez a magyar csapat, mert ez mégiscsak a német válogatott nevét viseli. Ám győzött az igazság, a tudást nem helyettesíti sem a lelkesedés, sem a fanatizmus. Orbán a levegőbe szórta a futballra költött százmilliárdokat, a magyar futball ugyanott van, ahol eddig, legfeljebb kicsivel jobb légiósai vannak, és még nem Gera az edzője.

Ez elég két döntetlenre, két pontra és a csoportkörből való kiesésre. Erről nem a játékosok tehetnek, ők mindent megtettek. Az ő teljesítményük elsősorban a német és más, piaci alapon működő bajnokságokat dicséri, ami élő és eleven cáfolata az orbáni állami futball modelljének. Orbán a futballal megint megbukott, kiesett, lehet örülni. Arról nem beszélve, hogy a világ utálata lett azzal a törvénnyel, amelyben pedofíliával vádolta meg nemi identitása alapján magyar állampolgárok jelentős részét. Emiatt még a stadionba sem mert elmenni, ami egyértelmű bukás, szégyen és égés.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Végezetül tegyünk egy említést az Orbán-rezsim őrzővédő feladatait is ellátó magyar törzsszurkolók magatartásáról. Münchenben kórusban azt énekelték, hogy “Buzi németek!” Reméljük, hogy ezt a szép dalt lefordítja valaki Angela Merkelnek, a német parlamentnek, a német sajtónak, s a logójukat szivárvány színűre festett német cégeknek és autógyáraknak. Ez az Orbán-rendszer. Orbán ezt a kultúrát kínálja Európának, mint az emberi jogokra, az emberi méltóság tiszteletére és a jogállamra épülő liberális demokrácia alternatíváját.

Ne felejtsük el, nemcsak »a család az család«, hanem »a fasiszta az fasiszta«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KelemenZoltan
2021. június 26. 13:04
"Minden idők leggyengébb német csapata verte ki a magyar állami csapatot."??? Minden idök legerösebb francia csapata nem verte meg a magyarokat, te köcsög Népszavás Àmerikai nagybácsi.
Válasz erre
2
0
Tamzol
2021. június 25. 13:52
Mindjárt az elején, a legfontosabb! Bartus nagy hasznára van a Fidesznek! Köszönjük Laci, fasza gyerek vagy! És akkor az írásodról! Hogy ki vert ki, kit, az most lényegtelen! Az viszont jó lett volna, ha apád, csak kiveri, a falra, anyád lábabaszárára, homlokára, usw. Mindegy, mert a lényeg, hogy csak bele ne...
Válasz erre
0
0
magichorze
2021. június 25. 13:30
Az atomjaira hullott német válogatott "elpicsázta" a portugálokat.
Válasz erre
0
0
zakar zoltán béla
2021. június 25. 13:25
zsebkoky lap
Válasz erre
0
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!