Leragasztott sakkfigurák

„Én nem fogok demoralizálni, megígértem. De azt ne várjátok, hogy itt majd kampányplakátok lesznek! Egyetlen jelöltet fogok támogatni, ám mögötte nem áll párt. Minden pártból ismerek fantasztikus embert, igen, elnökségi szinten is. Ismerek jó politikusokat. Nem fogok az előválasztás ellen beszélni, sőt, kívánatosnak és szükségesnek tartom. De!

A t. ellenzéki pártok is szükségszerűen meg fognak újulni, erre az a garancia, hogy a saját tagjaik, híveik fognak nekik beinteni. Hallom a paktumokat, alkukat, a háttérben meghúzódó ilyen-olyan szálakat. Ismerem azokat a VÁLLALHATATLAN jelölteket (legalábbis néhányat), akik mögé ismeretlenül állnak be pártok vidéken, mert Budapesten meg fordítva volt, vagy éppen ugyanez pepitában. Kilóra, ide és oda gesztusokat gyakorolnak. Az előválasztás lényege az LENNE, hogy legyen választás. Értem én, hogy fennáll a veszély, hogy a Fidesz majd kiválasztja a SZÁMÁRA megfelelő ellenzéki jelöltet, akiről ott vannak az intim videók a fiókokban, vagy kiderülhet, hogy az illető 12 évesen puskázott a matekdogánál. Vagy éppen már előre megvették, esetleg egy hebegő-habogó, alkalmatlan, ám önnön nagyszerűségétől eltelt, nevetséges szerencsétlen, netán egy gonosz görcs, akit mindenki utál, de eddig nem volt jobb, mert »ez legalább nem fideszes«.

És beszélek alapszervezeti tagokkal, akik azt mondták, nincs az az Isten, hogy ők a pártjuk által kívülről támogatott jelöltnek kampányoljanak. Sőt, pártvezetést is ismerek, akik hánynak a saját döntéseiktől, de »muszáj volt, különben itt meg ott nem támogatnak amazok, sajnálom«. Nem lehetett volna ezt máshogy? Picit őszintébben? És akkor jönnek az előzetes puhatolózások, hogy én segítenék-e, vállalok-e megint kampánytanácsadást, meg »ugye, kedves Natália...?« majd kiteszem az oldalamra... NEM! Nem tudnak annyit fizetni, hogy én ebben, így részt vegyek. Még nem késő újragondolni a rendszert, a programot.”