Hajrá, magyarok!

„Mert a világbajnok franciák ellen elért döntetlen szombaton a labdarúgó-Európa-bajnokságon ilyen volt, és nemcsak az eredmény, hanem a mutatott játék miatt is. Okkal dagad a büszkeségtől a nemzeti kebel! Ha jobban belegondolok, a tömegreakció összességében természetes és normális; a társadalmat manipuláló, az emberi viszonyokat mérgező politikai elitünk rondít bele a közös örömbe. Például Menczer Tamás külügyi államtitkár, akinek a válogatott sikeréről is Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András jut az eszébe, hiteltelennek, őszintétlennek tartva az örömüket. Nincs lazulás, nincs kampánycsend. Ha jön a siker, a politika mindig szívesen dörgölőzik a sportolókhoz émelyítő hízelgéssel, ám hogy ez is csak ürügy legyen egymás gyalázásához, akkor is beteges, ha értjük a mögöttes szándékot.

Ezért ideje rögzíteni néhány evidenciát, amellyel meggyőződésem szerint a magyar emberek többsége tisztában van. Nincs egyenes összefüggés a stadionépítési láz és a futballistáink teljesítménye között, akár nyerünk, akár veszítünk. A sikerkovács Marco Rossi szövetségi kapitány és a játékosok, én sem Menczer Tamást, sem a Fidesz többi megmondó emberét nem láttam a pályán. És a franciák próbálták megállítani a fiainkat, nem az ellenzék. Igaza van Szijjártó Péternek, nem kellene összekeverni sportot és politikát, de hitelesebb volna, ha a saját portája előtt is söprögetne. Megjegyzem, csak a magyar közéletet az identitáspolitika mocsarába rángató kormány malmára hajtja a vizet, ha szerdán valóban szivárvány színekben pompázik a magyar vendégek »tiszteletére« a müncheni stadion. Bármi is történjék a németek elleni, utolsó csoportmeccsen, minden magyar büszke lehet a válogatottra, és semmi más nem számít. Engem az sem fog zavarni, ha annak a Fidesznek a politikusai éltetik például Gulácsi Pétert, akinek egy ártalmatlan kiállása oly nagy felzúdulást keltett a köreikben. És érdektelen az is, mit mondott a térdeplő írekről Niedermüller Péter.”