Felségárulás

2021. június 17. 07:18

Karácsony Gergely felségárulást követett el: hajléktalanná tette Szent István királyt.

2021. június 17. 07:18
Pataki Tamás
Magyar Nemzet

„Gyáva, gyengekezű zsarnokokra jellemző, alattomos húzással száműzte a főváros szívéből első szent királyunk szobrát, amelyet »vakmerően« a róla elnevezett parkba terveztek elhelyezni még Tarlós István idején – igaz, ott manapság is egészen más szellemiség uralkodik, mégpedig Lukács Györgyé és társaié.

Karácsony Gergely hazudott, mert 2019-ben azt ígérte, hogy lesz »társadalmi« és »emlékezetpolitikai« vita a szoborról, mindenki nyugodjon meg, hisz megtalálják a méltó helyét. Meg is találta egy külváros közparkjában, ugyanis a főpolgármester júniusban, a járványhelyzetben elrendelt egyszemélyi felhatalmazása alapján úgy döntött, hogy Kispesten, a Templom téren állítják fel a szobrot.

Magyarán egy olyan helyen, amelyik semmilyen módon nem kötődik Szent Istvánhoz, sem a kultuszához. Vajon hány érmét dobatott fel a külvárosi, balliberális polgármesterekkel, hogy eldöntsék, végül melyikük nyeli le a királyi békát? Elképzelem, hogy milyen kultikus hely alakul ki a király egész alakos bronzszobra körül Gajda Péter fehér poros kerületében: szipusok alszanak alatta, de talán a szobor jámbor szentként felébred és betakarja a bikarúgásban szenvedőket, csak nehogy felsértse a talpát a szanaszét heverő »tüskékben«. Észrevétlen és jelentéktelen marad, ez is a cél.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
manitowoc
2021. június 17. 16:49
A Magyar Nemzet derék Patakija elmulasztotta "kifejteni az igazság minden szeletét". Kerülhetett volna a Szent István parkba a szobor, de a szobrász RAGASZKODOTT ahhoz, hogy az alkotása csakis a park legnagyobb, egybefüggő zöld területének belsejében lehet. Nem járult hozzá, hogy a mű a park egy más területére (az óra-parcellába) kerüljön, pedig azt a helyet a "Képzőművészeti szakértői állásfoglalás" is jónak tartja. Olvasnivaló: "A Fővárosi Közgyűlés 2017-ben döntött Szent István-szobor felállításáról a XIII. kerületi Szent István parkban (136/2017. (I.25.) sz. Főv. Kgy. határozat). Ennek érdekében 2019 során nyílt, országos pályázat lebonyolításával került kiválasztásra Harmath István szobrászművész alkotása, amely a 818/2019. (V.29.) sz. Főv. Kgy. határozat értelmében 2019. novemberében került volna elhelyezésre a park területén. A felállítás előtt azonban a helyi lakosság azzal a kéréssel fordult a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy függessze fel a szobor elhelyezését, mivel a szobor a park legnagyobb, egybefüggő zöld területére került volna, ami csorbította volna a park használatát. A helyi civil szervezetek kérését meghallgatva 2019. november 5-én a Fővárosi Közgyűlés 931/2019. (XI.05). sz. határozatában úgy döntött, hogy Szent István szobrának a Szent István parkban való elhelyezésére irányuló munkálatokat felfüggeszti. Továbbá, hogy a Fővárosi Önkormányzat a szobor alkotójával, a BTM-Budapest Galériával, a helyi civil szervezetekkel, valamint Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzattal helyszíni szemle keretében megvizsgálja az elkészült alkotás Szent István parkon belüli, másik helyszínen történő felállításának lehetőségeit (932/2019. (XI.05.) sz. Főv. Kgy. határozat)." A Fővárosi Önkormányzat az érintettekkel való eredményes egyeztetés érdekében előzetes helyszíni szemlét tartott szakintézményeivel, amely során az került megállapításra, hogy esztétikai és zöldfelületi szempontokból a Szent István parkban kizárólag a Pozsonyi úthoz közeli, úgynevezett „óra parcella" részén található olyan terület, amely alkalmas lehet az alkotás elhelyezésére megfelelő tereprendezéssel. A területen két lehetséges helyszín kínálkozik a szobor felállítására: „A": félköríves, burkolt terület, ahol jelenleg padok állnak; „B": a Herzen utcához közeli, jelenleg elkerített parkrész füves területe. Jelen felhívás célja, hogy 2020. február 12-én 17.30 órakor az Újlipótvárosi Klub-Galériában (1136 Budapest, Tátra u. 20/b.) megrendezésre kerülő civil egyeztetésre hívja azokat a helyieket, akik a helyszínjavaslatok kapcsán szeretnék elmondani véleményüket. Kérjük, hogy a résztvevők az egyeztetésre konkrét állásponttal érkezzenek." https://budapest.hu/Lapok/2020/felhivas-xiii-keruleti-civilegyeztetesre-a-szent-istvan-szobor-szent-istvan-parkban-torteno-elhelyezesrol.aspx A fenti linkről elérhetők: - Civil egyeztetés - Képzőművészeti szakértői állásfoglalás - Parkfenntartási szakvélemény - Zöldfelület-gazdálkodási kezelői szakvélemény
annamanna
2021. június 17. 13:00
"A döntés ellen a baloldal – közte Karácsony Gergely és pártja, a Párbeszéd – egy emberként tiltakozott, mivel szerintük Lukács a magyar és a nemzetközi filozófiatörténet nagy alakja." Annyira jelentős alak, hogy megihlette Faludy Györgyöt, eme remekmű "múzsája" lett: Faludy György: Levél Lukács Györgyhöz https://mandiner.hu/cikk/20200223_level_lukacs_gyorgyhoz
KBA98
2021. június 17. 10:17
Azt nem értem, hogy a budapestiek miért tűrik ezt el?
zakar zoltán béla
2021. június 17. 09:32
Ezt az ingaDéKony cinikát osztálytársai sohasem köpködték le?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!