Ezúton szeretném kifejezni szolidaritásomat a bántalmazott melegek felé

2021. június 30. 15:11

Brutálisan megvertek két meleg orvost Pécsett.

2021. június 30. 15:11
Jeszenszky Zsolt
Jeszenszky Zsolt
Facebook

„Ezúton szeretném kifejezni szolidaritásomat a bántalmazott melegek felé.

»Brutálisan megvertek két meleg orvost Pécsett«, harsogta 2 nappal ezelőtt keresztbe-kasul a baloldali média. Ezzel volt tele az összes csatorna, híroldal, stb. Megszólaltattak mindenféle »civileket« is, akik természetesen a nemrég elfogadott pedofilellenes törvényt okolták. Szerintük emiatt még nagyobb veszély leselkedik a homoszexuálisokra, bántalmazások érhetik őket, s lám-lám, már meg is történt.

Az elkövetőket időközben elkapta a rendőrség, olvashatjuk már jóval kevesebb helyen, és ott is csak szűkszavú, néhány soros cikkben. A részletekről semmi.

Azóta pedig síri csend.

A Vadhajtások közben kiderítette, hogy az elkövetők romák voltak, és a szubkultúrájukban szokásos felütéssel (»Van egy szál cigid?«) kötöttek bele és verték össze a két orvost.

A dologban nem is az a legfelháborítóbb, hogy milyen etnikumhoz tartoztak a tettesek. Lehettek volna szomáliaiak, pakisztániak, baszkok, vagy akár skinhead-ek is, tökmindegy.

Ami vérlázító, az a baloldal aljas sunyisága. Hogy a világba ordítják a sztorit, de amikor kiderül egy eléggé fontos részlet, ami megzavarja az általuk terjeszteni kívánt narratívát (»a magyarok homofóbok, a kormány miatt veszélybe kerültek a melegek«, blabla), azonnal bekussolnak.

Nagy bajban vannak. Mert az általuk dédelgetett, politikai célból használt egyik áldozati csoporttal szemben most az általuk dédelgetett, politikai célból használt másik áldozati csoport a bűnös.

Egyetlen etnikai kisebbségnek sincs semmifajta joga bántalmazni bármely szexuális kiesebbséget. Fontos elmondani a valóságot, ugyanakkor kifejezni szolidaritásunkat a két megvert személy felé. A valóságot a híveik előtt rendre elrejtő magyar baloldat és sajtóját is felszólítjuk, hogy tegyék ugyanezt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2023. október 14. 06:50
Kár ezen annyit rágódni, a történet nem életszerű. Sokféle olvasata lehet. Hogy került a két egymást kedvelő doktor a tüzes cigány ifjakkal kapcsolatba? Hogy és hol, ki mit akart a másiktól. Így ez az írás érzékenyítő irodalom.
Pierre
2021. július 01. 14:14
korábbi hír: "Elfogták azt a két férfit, akik szivárványos festést viselő német lányokat ütöttek meg és köptek le a szerdai meccsen." https://telex.hu/belfold/2021/06/27/elfogtak-azt-a-ket-ferfit-akik-szivarvanyos-festest-viselo-lanyokat-utottek-meg-es-koptek-le-a-szerdai-meccsen Amíg nem fogtak el őket, kb. az összes mandiNER jobbagy csípőből letagadta, hogy ez megtörtént. Ami vérlázító, az a jobboldal aljas sunyisága. Hogy a világba ordítják hogy ilyen nem volt, de amikor kiderül egy eléggé fontos részlet, ami megzavarja az általuk terjeszteni kívánt narratívát ("a magyarok nem homofóbok, a kormány miatt nem kerültek veszélybe a melegek", blabla), azonnal bekussolnak.
Messzeföld
2021. július 01. 06:47
Utána kéne nézni, hogy ez az eset valós-e.
-Zsolt-
2021. július 01. 00:22
"Egyetlen etnikai kisebbségnek sincs semmifajta joga bántalmazni bármely szexuális kisebbséget." Miert? A tobbsegnek van joga bantalmazni oket? A cimet olvasva mar azt hittem, megjott az esze, de kiderult, csak megragadta az alkalmat, hogy egy masik kisebbseget usson, es a vegen meg az ellenzekre is rakenje az egeszet. He tenyleg romak voltak is, attol meg a kormanytol meritik az ihletet es a batorsagot. Eleg itt is elolvasni a kommenteket. Akkor ezek szerint itt is mind cigany, aki mocskos buzizik meg az utesukre biztat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!