Kű Lajos a Mandinernek: ez a realitás, nekünk a PAOK, a Dinamo Kijev, a Malmö ellen kell pontokat szereznünk
A Fradi volt játékosa szerint csak a pontok számítanak, s eddig két meccs nulla pont a mérlegünk az Európa-ligában.
A könnyek most az öröm könnyei.
„Még kavarognak bennünk a gondolatok, érzelmek a tegnapi mérkőzést követően. Eszünkbe jut, milyen nehéz időszak állt országunk és lelátónk népe mögött, az hogy honnan indultunk és hova érkeztünk néhány mérkőzés alatt. Eszünkbe jut egy-egy gól, lelátón felcsendült dal és közös ünneplés. Lábunkban érezzük vonulásaink minden egyes lépését, mellkasunk duzzadó büszkeségét, ahogy együtt bemeneteltünk az Európa-bajnokságra. Szemeink elé rajzolódik a monumentális Gábriel arkangyal, hogy újra dicső fényében ragyoghasson Magyarország.
A kontinensviadal számunkra ugyan most véget ért, de azt szeretnénk, hogy ez az érzés sose múljon el. Hinni akarjuk, hogy egy generációs futballszurkolói élményen vagyunk túl, ahol gyerektől, apukán át a családok idősebb tagjaiig is egyet, s ugyanazt fogjuk érezni, ha szóba kerül 2021 júniusa. A könnyek most az öröm könnyei.
Szeretnénk köszönetet mondani minden társunknak, aki az elmúlt hetekben, hónapokban tett azért, hogy futballünnep legyen Budapesten. Köszönjük a magyar szurkolói csoportok segítségét és támogatását, hogy ilyen atmoszférát teremthettünk együtt a Puskás Arénában. Természetesen óriási köszönet a csapatnak és Marco Rossinak, akik varázslatos játékot és eredményeket produkáltak. Bízunk benne, hogy olyan fényes jövő áll előttünk, hogy a legfiatalabb korosztályok számára egy-egy Eb-re és akár vb-re való kijutás már-már nem lenne olyan csodaszámba menő, mint az számunkra volt az elmúlt két alkalommal.”