A BUDAPESTI VÁROSVEZETÉS ÉPP PORIG ÉG MÉHLEGELŐ FRONTON. A HÜLYESÉG-VONATON NINCSEN FÉK!

2021. június 30. 21:35

Kit néznek ezek hülyének?

2021. június 30. 21:35
Patkó Endre
Kontra

„Eddig kellett várni, a puskaporos hordó idáig bírta a nyomást: végre kitört a balhé az úgynevezett méhlegelők körül! A Fidelitas néhány tagja ugyanis nem tudta ölbe tett kézzel tovább nézni azt, hogy lassan tüdőig ér a gaz néhány közterületen, ezért kaszát ragadtak és lenyírták a dudvát.

Karácsony Gergely két legnagyobb groupie-ja (a telexes Bíró Marianne mellett -a szerk.), Szabó Tímea és Szabó Rebeka persze kidülledt nyaki ütőérrel, középső ujjal gépelve mérges pulyka módjára Facebook-postban reagált.

Szokásos puffogás: primitív fideszesek, ostoba fideszesek, barbár fideszesek, nem ügy. Na de a kis méregzsák párbeszédes társelnök asszony meghúzta a meghúzhatatlant: TERMÉSZETKÁROSÍTÁS miatt feljelenti az akcióban résztvevő fidelitasosokat, mert szerinte ők a város közepén lévő gyeptársulásban burjánzó VÉDETT növény-, és rovarfajokat is kiirtottak.

Azon most ne időzzünk el, hogy ha a Főkert kaszálná időnként a közterületeket, akkor az ő szelektív pengéjük kikerülné-e ugyanezen védett növénykéket, rovarkákat, de arra se térjünk ki, hogy a csupán néhány hete ilyennek meghagyott növényzet közé hány ilyen faj férkőzött ennyi idő alatt. Vajon minden önkormányzat (esetleg magánszemély), aki rendszeresen karban tartja a területeit károsítja a természetet?

KIT NÉZNEK EZEK HÜLYÉNEK?

És bár e sorok írója se nem kertész, se nem botanikus, azt azért bizton meri állítani, hogy a képek tanulsága szerint a másfél méteres kiszáradt lósóska és szőrös disznóparéj lekaszálásával senkinek nem okoztak a fiatal fideszesek bajt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gigabiga
2021. július 01. 19:10
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. par. (4) bekezdése értelmében a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Ez azt jelenti, hogy a termelők és a földtulajdonosok egész évben kötelesek védekezni földterületükön a károsító gyomnövények ellen, ez nemcsak a parlagfűre, hanem az egyéb károsító gyomnövényekre is vonatkozik. Vagy nem. Ezek után majd én is kiteszek a telkemre egy Méhlegelő táblát kaszálás helyett.
balbako_
2021. július 01. 15:26
Egyébként a fotókon látható volt parlagfű is, ami egyébként tényleg törvénytelen, mert súlyos allergiát okoz és a méheket nem is érdekli ez a növény. Viszont az irtásuk kötelező! https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0800221.kor
Mátyás01
2021. július 01. 10:05
Karácsony Gergelynek: https://www.turistamagazin.hu/hir/vadviragos-ret-a-varosban "Az Egyesült Királyságban az utóbbi években egyre több út mentén lehet vadvirágos réteket látni. A Plantlife nevű természetvédelmi szervezet 2013-ban indította el kampányát, melynek célja, hogy az útszéli gyomos gyepeket egyre inkább a virágos rétek váltsák fel. Ennek érdekében megkeresik az önkormányzatokat, és megpróbálják meggyőzni őket, hogy vadvirágos magkeverékkel vessék be ezeket a területeket. A virágos mezsgyéknek számos pozitív hatása van, a védett növények számára menedéket, a rovarok számára élőhelyet és táplálékforrást jelentenek, de az önkormányzatok ily módon pénzt is tudnak spórolni, hisz a virágos útszéleket ritkábban kell kaszálni, mint füvet." Tehát mit kell csinálni, ahhoz, hogy valódi méhlegelő legyen? Be kell vetni vadvirágos magkeverékkel. Majd, nem egyáltalán, hanem ritkábban kell kaszálni.
DFK
2021. július 01. 08:45
A szavazóik láthatóan hülyék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!