Az azonos nemű párok az egymás mellett döntő, döntésüket jogilag is vállaló felnőtt magyar emberek 0,178-át jelentik tehát a tavalyi statisztikák szerint.
Mindezek fényében az a ma nyilvánosságra jutott állítás, mely »új kutatásokra hivatkozva« azt állítja, hogy a magyar gyerekek 8-12%-a saját neméhez vonzódik – legalábbis elgondolkodtató. Ez azt jelentené, hogy minden harmincfős iskolai osztályban legalább 3 gyermek érintett volna LMBTQI tekintetben.
A konzervativizmussal aligha vádolható Gallup közvéleménykutató intézet 2012-es, 120 ezer ember megkérdezésén alapuló nagy felmérésében mindössze a megkérdezettek 3,4 százaléka vallotta magát leszbikusnak, melegnek, biszexuálisnak és transzneműnek az amerikai népességen belül.