A Momentum több női vezetőt követel a tőzsdei cégek élére

2021. május 04. 11:00

Elragadtatva olvasom a momentumos lányok legfrissebb győzelmi jelentését Brüsszelből.

2021. május 04. 11:00
null
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Hírklikk

„Elragadtatva olvasom a momentumos lányok legfrissebb győzelmi jelentését Brüsszelből – az új politikai generáció ezúttal egy rendkívül sürgető szociális igazságtalanság orvoslását vállalta fel.

Fél éve Donáth Anna jelezte diadalmasan, hogy Orbán Viktor nem lophat többé büntetlenül a közösből, az uniós pénzek ugyanis immár nem a korrupt kormányokhoz, hanem az önkormányzatokhoz kerülnek majd, hisz a jogállamiságot illető vitában az illiberális magyar kormány megsemmisítő vereséget szenvedett.

Ezúttal Cseh Katalin számol be arról, hogy a liberális frakció az ő vezetésével sikeresen megszavazta, hogy »az Európai Tanács fogadja el azt a régóta blokkolt irányelvet, miszerint csökkenteni kell a tőzsdén jegyzett társaságok ügyvezető igazgatói között a nemi egyenlőtlenségeket«.

Nagyon büszke vagyok Cseh Katkára, akinek Európa roppant problémái mellett arra is van ereje, hogy a tőzsdei társaságok ügyvezetőinek körében a nő nemű csúcsmenedzserek számának és fizetésük mértékének növelését követelje. Ez egy rendkívül fontos és halaszthatatlan döntés volt – nagy megkönnyebbülés számomra, hogy végre sikerült meghozni, s így Európa cégvezérei ma már egy egyenlőbb és igazságosabb napra ébredhettek.

Miért van az az érzésem, hogy Cseh Katka és Donáth Anna kifejezetten a saját osztályukat képviselik? Szegény női csúcsmenedzserek – bizonyára képtelenek érvényesíteni az érdekeiket! Ezek után esetleg azon is el kellene gondolkodni, hogy érdemes-e a gondoskodó szakmák megbecsüléséért meg az anyasági juttatásokért küzdeni – hisz a nők aránya akkor fog kiegyenlítődni a tőzsdei társaságok élén, ha végre ugyanolyan szakmákat választanak majd, ha ugyanolyan fontosnak érzik majd a karrierjüket, ha ugyanannyit akarnak majd szülni, s ha ugyanannyian és ugyanannyit akarnak majd otthon maradni a gyermekükkel, mint a férfiak. Ideje továbbá megkövetelni a kvótákat a cégvezérek mellett a bányászok és a kohászok körében is. Valódi nemi egyenlőséget most!”

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egy genetikusanalattvaló
2021. május 06. 01:30
"csökkenteni kell a tőzsdén jegyzett társaságok ügyvezető igazgatói között a nemi egyenlőtlenségeket" Mi a búbánatos köze van a az EU parlamentjének a tőzsdei cégek igazgatóságaihoz? Semmi! Akkor miért akarnak beleugatni ?
lendvaiildiko
2021. május 05. 09:37
Igen! Női kvótát a culágerek, kőművesek, traktorosok, lakatosok között is.... Amúgy pedig azt nem értem, ha 92 féle nem van, akkor miért csak az ősi "korszerűtlen" férfi-nő szerepben gondolkodnak? Valahogy nem tudja levetközni a leszbika és a botmixer eme ósdi kategóriákat???? Aggódom, hogy ez így nem nagyon haladó...
EMM195
2021. május 05. 09:04
"Fél éve Donáth Anna jelezte diadalmasan, hogy Orbán Viktor nem lophat többé büntetlenül a közösből" És miért nem Miniszterelnök Úrnak nevezte Orbánt a romlott arcú leszbika, amikor a másik vihogó kurva szerint őket meg képviselőnek kellett volna nevezni?
harcimarci
2021. május 04. 21:21
Na, Puzsér, végre kezdesz ízelítőt kapni abból, milyen az, ha ilyen senki ügynökcsírák hatalmat kapnak a kacsóik közé és már egy brüsszeli csinovnyik képviselői pozíció is elég, hogy az a kis hatalom a fejükbe szálljon... Már most megfenyeget, hogy válogasd meg a szavaidat, ha a szólás szabadság bajnokához szólsz, mi jönne, ha ezek" építhetnék a demokráciát" és a "valódi szabadságot".... mondjuk meglátogatnának az íróasztalodnál, mint ez, a te elnéző vállvonogatásod mellett megtörtént már egy szerkesztőséggel, esetleg rosszabb? Hataloméhesek, akik jelentéktelenek, alkalmatlanok, külföldről futtatottak...mégis elhiszik, hogy ő valakik. Az ilyenektől mit vártál...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!