Na most, itt nemcsak az érettségi, hanem a diploma is hamis. Mivel Hujber egyszerűen nem készítette el a hozzá szükséges diplomamunkáját. Gondolnánk, ebben a teljesen nyilvánvaló esetben nyilván elvették Hujber diplomáját, hiszen színész diploma nélkül is lehet.
Ehhez képest, ez történt:
Annak ellenére sem vonják vissza Hujber Ferenc diplomáját, hogy a színész korábban bevallotta: érettségi bizonyítványát nyolcezer forintért vásárolta, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen beadott diplomamunkáját pedig egy húsz évvel korábbi dolgozatról másolta – írja a Blikk. Friss hír: az egyetem közleménye szerint még folyamatban van a vizsgálat, a hamis érettségi miatt pedig feljelentést tettek: a részleteket itt olvashatjátok.”
Nyitókép: MTI / Kovács Attila