Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Az emberek propaganda helyett inkább a saját szemüknek hisznek.
„Az ember várná, de ezúttal valahogy elmaradnak az ellenzéki politikusok közösségi oldalain a Most vasárnap… kezdetű öntömjénezések, győzelmi grafikák és egyebek. A Medián ugyanis kijött legfrissebb kutatási eredményeivel, amiből az derül ki, hogy a Fidesz szignifikánsan megelőzi az ellenzéki, közös listát. Mármint nem az összefogásban szereplő pártok egyéni számait összeadva előz – az eddig is így volt –, hanem konkrétan, a közös listát megkérdve is hasonló a helyzet. Azt csak halkan teszem hozzá, hogy bár az ellenzéki közvélemény-kutató cégek – dacára az ott is tapasztalható kormánypárti erősödésnek – többségénél még az ellenzéknek áll a zászló, de emlékezzünk 2018-ra. Akkor Hann Endre, a Medián ügyvezetője volt az egyetlen, aki már hetekkel a választások előtt elmondta, hogy kutatásaik szerint a legvalószínűbb választási kimenetel a Fidesz–KDNP kétharmados győzelme.
Kell ezzel nekünk különösebben foglalkozni? Hiszen túl sok hitelt annak sem adtunk, amikor ugyanezek a cégek balos fölényt hoztak ki. Még mindig van majdnem egy év a választásokig, bármi lehet, és az ellenkezője is. Lengyelországban az elnökválasztás eredetileg kiírt időpontjában Duda utcahosszal nyert volna, végül örülni kellett, hogy célfotóval győzött. A neheze, a nagyon neheze bőven előttünk áll. Valamire azért mégiscsak utalhatnak ezek az adatok. Amire az eddigi, mások által mért erősödés is jel lehet. Tudniillik arra, hogy balos gyűlöletcunami ide vagy oda, a magyar választók értékelik és elismerik a kormány elmúlt évben tanúsított munkáját. Kamuvideók, hisztérikus hazugságok, megfeszített oltásellenesség dacára is a magyar polgárok bizalmukról biztosítják a kormánypártokat.

Igen, így is rémes, hogy nagyságrendileg ugyanennyi ember meg továbbra is kitart az ellenzék mellett. Így is, ezek után is. Sőt, a Medián szerint jócskán erősödött az összefogás, bár ennek oka inkább az lehet, hogy korábban alulmérték a baloldalt. Akárhogy is, bebizonyosodik egy régi igazság: az emberek propaganda helyett inkább a saját szemüknek hisznek. És egy demokrácia már csak olyan rendszer, hogy a propagandát nem kell elhinni, nem kell annak szellemében szavazni, amit a propaganda sugall. Pedig ha egyvalamiben biztosak lehetünk, az az, hogy az ilyen hírek hatására csak még kétségbeesettebbek és elszántabbak lesznek. Sokszor elmondtam, a tét számukra is óriási. Ha most nem sikerül valamit virítani, akkor a gazdik más aspiránsokat keresnek, és Feri meg barátai szépen maradnak az út szélén.”
