Mire vársz még, Karácsony?

2021. május 12. 20:37

A várakozás ellenére nem siet bejelenteni az előválasztáson való részvételét a budapesti főpolgármester.

2021. május 12. 20:37
Kontra

„Fokozódó feszültséggel várja a közvélemény az ellenzéki előválasztás egyetlen olyan résztvevőjének ringbe lépését, aki egyszer már jött, látott és győzött!

Karácsony Gergely közéleti szereplését az utóbbi hónapokban körülveszi a már-már türelmetlen értetlenség vibráló aurája. Mert azért lássuk be, az ellenzéki pártok kevés olyan karizmatikus, hatékony jelöltet vonultattak fel,

– aki ilyen magabiztosan kezeli a Facebookot

– aki nem fél odaszólni, ha kell, de tud bocsánatot kérni, ha ótvar, büdös paraszt módon sértegette a kétharmados többséggel megválasztott miniszterelnököt, túlment egy határon

– aki kellően magas és vékony

– aki Orbánnal ellentétben nem írta ki magát az Európai Kultúremberek Klubjából, akár még egy londoni polgármester is szívesen látja

– aki nyelvtudásának hiányával számos szakfordítónak, tolmácsnak teremtett munkahelyet

– akit bármely lányos anyuka örömmel látná őt, mint gyermeke első udvarlóját

– aki képes másfél éven keresztül ilyen látványosan nem csinálni semmit

– akinek a pártja valódi bázisdemokrataként radarszint alatti támogatással képes az ellenzékben egyre nagyobb befolyást szerezni

– bármilyen felelősséget át tud hárítani a kormányra, akár pénzügyi, akár járványügyi, akár fejlesztési kérdésről van szó

– akinek Unicum kellett a Gyurcsánnyal való összebútorozáshoz, mégis újra egy zászló alatt vonulnak

– aki az MSZP-s cimborái általi elásás veszélye elől kénytelen volt a Városházáig menekülni

– büszke arra, hogy nem tud paprikás krumplit főzni

Az előválasztási kampány eddigi legfontosabb tanulsága, hogy – különböző okok miatt – az eddig rajthoz álló jelöltek mindegyikével szemben komoly ellenérvek és ellenérzések vannak az ellenzéki választók többségében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. május 13. 10:52
Neki is jár egy csörgősipka!
enes
2021. május 13. 09:00
Egyszerű ez kérem. KG lesz a jelölt. Ha utána ő lesz m.e., akkor majd GYF bejelenti fél év után: elfogyott a átmogatás mögüled, Gergő. Jön a DK DK-val. Ha nem lesz m.e., hát annyi, KG viszi el a balhét, a vereséget.
themen
2021. május 12. 22:35
akit bármely lányos anyuka örömmel látná őt, mint gyermeke első udvarlóját ----------------------- Húúú, ez a tulajdonsága messze vezet ... :)))
Sulammit
2021. május 12. 22:05
Nem sikerült volna jól a belépése a primadonnának. Nem kért bocsánatot Orbán Viktortól!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!