A főpolgármester azonban így is megtesz minden tőle telhetőt. Egy holdkóros biztonságával botladozik a maga által teremtett zűrzavaros helyzetek forgatagában. Bárgyú, csetlő-botló, szánalomra méltón siralmas igyekezete, amely arra irányul, hogy komolyan vegyék mint politikust, osztatlan sajnálatot vált ki a jobb érzésű emberekből. Néhányan már ápoló után kiáltanak.
Mivel az Economistnak adott nyilatkozata szerint ő magas és vékony (mondhatni girhes), ám a miniszterelnök nem, ezért úgy láthatja, 2018 után érdemes újra nekifutnia a miniszterelnök-jelöltségnek. Azonban, ha emlékezetem nem csal, Karácsony négy évvel ezelőtt is magas volt és vékony, és ezek az adottságok akkor is jól láthatóan édeskevésnek bizonyultak a miniszterelnökséghez. Mi változott azóta?
Még magasabb és még vékonyabb lett talán? Hát persze, még növésben van, csak titkolja. Amennyiben sikerrel járna, ő lenne az első olyan országos vezető a parlamentáris demokrácia létrejötte óta, akinek azzal sikerült választást nyernie szép hazánkban, hogy magas és vékony.