A baloldali ellenzék nem tanult és nem felejtett

Ön is emlékszik még azokra az időkre, mikor rettegve emlegettük a szót: Világbank? Vagy IMF? Vagy Valutaalap? Emlékszik Bokros Lajos csomagjára? És a 2008-as válságra, meg az újabb Világbank-hitelre?

Az első hitelcsomagot Kádár János vette fel még a hetvenes-nyolcvanas években, hogy finanszírozni tudja a kommunista alkut: a nép befogja a száját, cserébe relatív jólétet kap – és főleg kiszámíthatóságot. Életre szóló munkahely (már ha nem reakciós), Trabant három év után, de az biztosan. Mindenkinek kevés jut, de az jut, állambácsi gondoskodik mindenkiről, aki felvonul május elsején, de legalábbis nem renitenskedik. 

Ironikus, hogy

– míg aztán össze nem omlott.

Mert ugye: a kapitalizmus a szakadék szélén volt. A kommunizmus meg mindig egy lépéssel előtte. 

Aztán a rendszerváltás után is folytatódott a gyakorlat: az ország, vagy legalábbis a politikusok, annyira megszokták, hogy a politikához tartozik a hitelnyomás, hiteltárgyalás, hogy úgy gondolhatták: komoly politikus legalább egy hitelt felvesz az ország kontójára, és tárgyal a Világbankkal, így a 2008-as válságot is IMF- és Világbank-hitelből igyekeztek megoldani. Ezt aztán 2010 után visszafizette az Orbán-kormány.

Végre megszabadultunk ettől, az előző tíz évben elkezdte ledolgozni a kormány a GDP-arányos államadósságot, erre jött a járvány, és az államadósság visszakúszott 80 százalék fölé. Kemény munka lesz újra nekifeszülni, de aki ledolgozta egyszer, le tudja dolgozni még egyszer is. 

Közben ezúttal nem Moszkvából és Washingtonból, hanem Brüsszelből hallatszanak a szirénhangok: megszületett az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköze (RRF). Az RRF a járvány utáni helyreállítás pénzügyi alapja, hazánk kap 2511 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást, és felvehetne 3384 milliárd forintnyi visszatérítendő támogatást – azaz hitelt.
A kormány azonban 20 másik tagállammal együtt nemet mondott a hitelrészre, és csak a vissza nem térítendő támogatást kéri.

Semmi szükség világbankos deja vu-érzésre, gondolhatják a döntéshozók.

és sürgeti, hogy csak azért is vegyen fel hitelt a kormány.

A kormány szerint viszont az unis hitel azonban egyáltalán nem olyan kedvező, legalább 2050-ig nyögnénk a visszafizetését, hét százalékkal növelné az államadósságot, ráadásul szerintük nem is lehet olyasmikre költeni, amire Karácsony költené. Mert ő egyszerűen felélné, szociális költekezést rendezne belőle, azaz szórná a pénzt a választóinak. 

Az a pénz, amit Karácsony osztogatni akar, nem létezik. Délibáb. Virtuális fizetőeszköz. Vissza kell fizetni. Ha az újraindításra akarná költeni Karácsony, egy fokkal jobban megérteném. De nem, ő segélynövelésre, bérnövelésre, rezsicsökkentésre, lakástámogatásra költené, azaz abba a hitbe ringatná az embereket, hogy ez a pénz van, és jár. Aztán amikor vissza kellene fizetni és jönnének a megszorítások, akkor széttárná a karját, hogy a csúnya neoliberális kapitalista világrendszer vagy az Orbán ki akar minket zsigerelni. Hogy mi lesz később? Az mindegy, csak váltsuk le a kormányt, aki nem adja oda az emberek pénzét! Ami igazából nem az övéké. 

Karácsony kádárista reflexekből táplálkozó javaslata ffelelőtlen és életveszélyes. Az derül ki ugyanis belőle, hogy az ellenzék, ha kormányra kerülne, azonnal adósságba verné az országot, hogy demonstrálja szociális érzékenységét. Akkor pedig jönne az új, több évtizedes eladósodás és a külpolitikai mozgástér csökkenése. És kapnánk a nyakunkba egy kellemes, baloldali típusú, szakértői válságkezelést. Úgy látszik,

Na, ez történik, ha újbalos marxisták szövegelnek hitelről. A történelem majdnem megismétli önmagát. Kösz, de inkább nem kérünk belőle.