Életem ajándéka – Szubjektív sorok Mádl Ferenc halálának 10. évfordulóján

„Sosem vonakodott a munkától. Szerette az igazságot, távol állt tőle a gonoszság. Szerette a szépet: a Balaton-felvidék dombjait, a Balaton vizén tükröződő felhőket. Sokszor néztük a szemben lévő partot. 

Tudta, hogy mennyire fontos a család: az otthon, a testvérek. Az az ember volt, aki – bár bejárta a világot – tudta, hogy itt, ez az ország a mi hazánk. Tudta, hogy nem urai, hanem felelősei vagyunk ennek a világnak. 

Tudta, mit jelent elfogadni a másik embert: megtanulta ezt otthon, a szülőktől. Tudta, hogy európai látókörre van szükség és biztos ismeretekre: megtanulta ezt piarista tanáraitól. És a kérdésre – »E szűk határú lét-e mindenem?« – tudta a választ a hit ajándékából. 

Éjszakába nyúló megbeszélésekre emlékezem, amikor arra kerestük a választ, hogyan lehet emberképet fölvázolni, amit lehetőleg mindenki el tud fogadni. Tudta, hogy az ember ajándékba kapta az életét. Az élet lehetőség. A talentum pedig felelősség.

Tudatosan élt. Képes volt a megismerésre. Elszánt akarattal rendelkezett. Kérdezett és válaszolt. Odafigyelt. Foglalkoztatták az élet nagy kérdései. Tudott különbséget tenni igaz és hamis, jó és rossz, rút és szép között.”