Drágán se add az életed!

2021. május 06. 18:46

Itt az ideje a jobboldali vezetők által nagycsütörtökön meghirdetett európai reneszánsznak.

2021. május 06. 18:46
Gedeon Magdolna
Magyar Nemzet

„A balliberális manipulátorok most árgus szemmel figyelik a Fidesz helyezkedését, hiszen egyre inkább úgy tűnik, hogy ezzel az akciójukkal öngólt rúgtak. Ezért propagandasajtójuk útján próbálják sulykolni, hogy a Fideszt és szövetségeseit a fasizmus lehelete lengi körül, ezért jól gondolja meg bármelyik politikai erő, hogy szóba áll-e vele. Erre tett szánalmas kísérletet az osztrák újságírónő, Franziska Tschinderle, aki miután lelepleződött, elővette az áldozati pózt, az összes szokásos sajtó­orgánum – a sajtószabadságot eltipró diktatúrában – pedig felháborodott, hiszen szerintük az M1-et nem illeti meg a sajtószabadság. Ezalatt a »szabad« német médiumok az említett filmhez hasonló propagandával tömik a választók fejét, nehogy a Willkommenskultur önkényéből Magyarországra vágyakozzanak.

Eközben a Helsinki Bizottság – mint mindennek a szakértője – maga dicsekszik azzal, hogy a hozzá hasonló »független civil szervezetekkel« ismét hozzájárulnak az Európai Bizottság által hazánkról készített éves jogállamisági jelentés elkészítéséhez. Ezek a szervezetek a számos »függetlenobjektív« (értsd a kormányt 0–24-ben szidalmazó) médium ellenére állandóan a média sokszínűségét hiányolják.

Azzal viszont nincs problémájuk, hogy egy ezeréves európai állam és polgárainak sorsáról a brüsszeli hivatalnokok kizárólag a Soros-alapítványokkal kompatibilis szervezetek teljesen egyszínű (fel)jelentéseit figyelembe véve döntenek.

Vitán felül áll, hogy éppen itt az ideje a magyar–lengyel–olasz jobboldali vezetők nagycsütörtöki budapesti találkozóján meghirdetett európai reneszánsznak!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. május 07. 12:10
Mindig értelmes-jókat ír!!!
tacsi90
2021. május 06. 20:43
összeállt az európai MOSLÉKKOALÍCIÓ...a számkivetettek, a sehová sem kellők szövetsége! az európai fasiszta reneszánsz kíserlete...orbán viktor főszervezésével.
Alexis de Tocqueville
2021. május 06. 20:29
Húha, vannak ám bajok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!