Az HBO leszámolása Woody Allennel

„Ha az HBO producereibe csak egyetlen cseppnyi őszinteség szorul, Allen kontra Farrow című propagandaanyaguknak az HBO kontra Allen címet adják. A négyrészes opus három szempontból is mérföldkő: egyrészt a dokumentumfilm műfaját próbálja felszámolni; másrészt a szexuális bigottéria és az ellenforradalmi erkölcs minden korábbinál direktebb kinyilatkoztatását hordozza; harmadrészt szimbolikusan leszámol az elmúlt évszázad liberalizmusával, s ennek keretében koncepciózus módon mér csapást a huszadik század egyik legjelentősebb liberális ikonjára, Woody Allenre.

Az eltörlés kultúrája bármit és mindent készen áll kitörölni a kánonból, ami a woke-kurzus számára sértő: szobrokat döntenek le, könyveket tiltanak be, és filmeket tesznek indexre azok stáblistái miatt – ellenségük a biológia, a humor és a történelem. A nyilvános lincselésekben és a jogállam lebontásában kulmináló ellenforradalmi terror nem tűri el a dokumentumfilm műfaját – hisz létezhet-e strukturálisabb rasszizmus, nőgyűlölet és elnyomás, mint tényeket tényekkel szembeállítani, amikor végre csendben kellene maradni, és meghallgatni az áldozatokat? A nyugati kultúra és az ellenforradalmi erkölcs ellentmondásának egyetlen feloldása az, hogy az áldozatnak mindig igaza van.

Így válik a dokumentumfilm egykori műfaja olyan négy órán és tizenöt percen át tartó vádbeszéddé, amely a csaknem harminc éve ismert információkon kívül semmi újat nem tartalmaz, és amelyben semmi nem hangozhat el, ami Mia Farrow álláspontját gyengítené. Nincs szó a színésznő által nevelt három gyermekről, akik közül már egy sem él, hisz ez sértené a makulátlan anya képzetét, nem szólal meg az egykori hollywoodi álompár közös fia, a pszichológusként dolgozó Moses Farrow, aki apja pártján áll, és az anyját tartja bántalmazónak. Nem szólal meg Woody Allen, és nem szólal meg senki, aki védené.

Vád és ítélet a következő: Woody Allennek 1992-ben lezajlott húsz perc az életében, amelyet kettesben töltött a kiskorú lányával, Dylannel, és amely húsz perc során a lány állítása szerint szexuálisan abuzálta őt – de hogy ez mit jelentett konkrétan, az nem derül ki a film kétszázötvenöt perce alatt. Talán nem mellékes, hogy Woody Allent sem ezelőtt, sem ezután nem érte ehhez hasonló vád. Ezt a húsz percet, amely miatt az egyik legnagyobb élő amerikai filmrendező nem alkothat az Egyesült Államokban, mindössze néhány héttel előzte meg az az eset, amikor Mia Farrow azzal szembesült, hogy Woody Allen szexuális aktust létesített a színésznő nagykorú lányával, Soon-Yi Previnnel.

Nyilván Mia Farrow életének legnagyobb traumája volt ez a leleplezés, és bár Soon-Yit Woody Allen nem tartotta a saját gyermekének, és nem is éltek egy fedél alatt, de ettől még az ötvenhét éves rendező és a huszonkét éves lány morális értelemben gyalázatos árulást követett el Mia Farrow ellen, aki egyikük élettársa, másikuk nevelőanyja volt, továbbá az is nyilvánvaló, hogy ebben az árulásban Woody Allen felelőssége sokkal nagyobb. Ettől azonban még felettébb életszerűtlen az a feltételezés, hogy a történtek után néhány héttel Woody Allen húsz percre pedofillá vált, hogy hétéves lányát a padlásszobában megrontsa. Ennél akkor már könnyebben elképzelhető, hogy a női és anyai mivoltában megalázott Mia Farrow a rendezővel közösen vállalt gyermekét használta fel, hogy bosszút álljon – nem állítom, hogy ez történt, csak azt, hogy az HBO propagandafilmje négy óra tizenöt perc alatt meg sem vizsgálja ennek a Woody Allentől származó állításnak a lehetőségét.

Egy dokumentumfilmtől a néző legalapvetőbb elvárása az lenne, hogy ne meghamisítsa, hanem bemutassa a valóságot, és hogy legalább némi teret adjon a kétségnek. Az a dokumentumfilm, amely csak egyetlen narratívát ismertet: propagandafilm. Amikor ehhez a teljes demokratapárti értelmiség asszisztál, nem pusztán egy vádiratot azonosít ítéletként, de hitet tesz a tények utáni világ mellett, ahol többé nincs mérlegelés, és nincs vita, csak elnyomó fehérek és elnyomó férfiak kultúrában kódolt, kimondásra váró bűnössége.

A film egyik legfőbb érve Woody Allen pedofíliája mellett az életműve. Sajnos nemzedékek sora nem vette észre, hogy ez a rusnya, göthös, szikkadt testű, öreg zsidó hányszor került romantikus viszonyba a filmvásznon nála sokkal fiatalabb nőkkel: hány szerepet írt annak a hősnek, aki fiatal csajokkal közösül – s ezek jó részét még magára is osztotta, és el is játszotta. Igaz persze, hogy ez egy teljesen általános férfifantázia, igaz, hogy ezek a nők, bár fiatalok, de nem gyerekek, úgyhogy joguk van a saját testük felett rendelkezni – ez azonban nem menti fel a vén perverzet, akiről az HBO nem győzi hangoztatni, hogy nem pusztán ráfekszik a gusztustalan, vénséges, löttyedt testével ezekre a hamvas, feszes testű, vonzó lányokra, de még filmeket is forgat erről. A propagandafilm készítői félreérthetetlenül sugalmazzák, hogy aki húszéves lányokkal hentereg a filmvásznon és azon kívül, az nyilván megrontotta a hétéves lányát, amint a padláson húsz percre kettesben maradt vele.

Ez pedig azért nem nevetséges, mert az HBO producerei komolyan gondolják. Új nemi erkölcsöt gyártanak, amely szerint mindenki bűnös, akinek a vágyait egy interszekcionális feministákból álló bizottság nem hagyta jóvá – ez a szexuális ellenforradalom neoprüdériájának betörése a nyugati kultúrába. E szerint az 1968 értékeit tagadó szexuális morál szerint, aki leszbikus nőként nem akar randizni egy olyan transznemű nővel, akinek pénisze van, az transzfóbiás, és akinek van pofája felnőtt férfi létére húszéves csajokról fantáziálni, ne adj’ isten velük közösülni meg ebből filmet gyártani, arról eldöntött tény, hogy a hétéves gyermekének a megrontására is képes. Elég a vád – a prüdéria és a képmutatás elvégzi a többit. Visszatérés a szexuális forradalmat megelőző évtizedekbe és évszázadokba – egészen a húsba égetett skarlát betűig.

A propagandaanyag legfőbb tanulságának tükrében már Woody Allen személye és a szexuális ellenforradalom absztrakt erkölcsének diktátuma is másodlagos meg harmadlagos: a kulturális őrségváltás lezajlott, most pedig a frissen teret foglalt helyőrség erődemonstrációja folyik. Woody Allen meghurcolása nyilvános üzenet: nincsenek többé kiváltságosok, nincsenek nagy öregek – új világ épül, melynek csúcsán egy genderfluid fekete törpe trónol. Ebben az új világban már nem számít az énvalód – mindössze három fontos tulajdonságod van: a nemed, a szexuális hajlamod és a bőrszíned. Nos, Woody Allen túlságosan is férfi, túlságosan is heteroszexuális és túlságosan is fehér bőrű ahhoz, hogy bármit bizonyítani kelljen ellene. Az HBO filmje ennek a multinacionális részvénytársaságok által tömeggyártott preventív ellenforradalomnak a dokumentuma – ebben az értelemben valóban dokumentumfilm. De csakis ebben az értelemben.”

Kép forrása: MTI/EPA/EFE/Alberto Morante