Az Európai Bizottsághoz fordulok a budakeszi Álomvölgy miatt

2021. május 03. 12:35

Itt nem babra megy a játék!

2021. május 03. 12:35
Szél Bernadett
Facebook

„Az Európai Bizottsághoz fordulok a budakeszi Álomvölgy Natura 2000 terület immár hatóságilag is részletesen dokumentált szétdúlása miatt, itthon pedig panaszt teszek a feljelentést követő eljárást felfüggesztő határozat ellen és az ombudsmant is felkeresem — minden eszközzel folytatom a harcot!

Sokan küzdünk a budakeszi Álomvölgyért, a hely egy Natura 2000 védettségű csoda, civilek, a helyi önkormányzat, a lakosság, politikusok, egy emberként álltunk ki érte. (A fideszes egyéni képviselő mondjuk nem, ezt a teljesség végett megjegyzem.) Feljelentést tettem magam is, most kaptam meg az abszurd levelet, mely szerint a nyomozás keretében egyrészt megállapították a védett értékek elpusztítását, majd pár sorral odébb felfüggesztették (!!) a nyomozást, mert »az elkövető kiléte nem volt megállapítható«. Hogy van ez? Egy körülkerített magánterületről beszélünk, ahol egy konkrétan beazonosítható vállalkozó építkezik vagyis inkább rombol.

Pusztít, nem működik együtt, engem egyszer személyesen is elküldött melegebb éghajlatra, amikor a völgyben végzett károkozását videóztam — és akkor most a hatóságok nem tudják, kit kell elővenni? Itt nem babra megy a játék! Az Álomvölgy a Buda környéki agglomeráció egyik legszebb természeti kincse; egy kis paradicsom, olyan nagyon ritkán előforduló növény- és állatfajokkal, mint a Lumnitzer-szekfű vagy a magyar tarsza. Az értékes élőhely egy része már elpusztult, a területet körbekerítették, a természetes patakmedret kikotorták, a gyepet eldózerolták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2021. május 04. 12:43
Emlékezzünk vissza Sólyommadár és elvtársai zarándokolására a Zengőre a kilátóhoz, tiltakozva a NATO radarállomás ellen! Mi értelme volt, a hangulatkeltésen kívül? Mi jót tett majd az országnak KE-ként két mandátum alatt? Ezek mind ilyenek, nagy a pofájuk, akadályoznának mindent amit mások csinálnának, de ők két szalmaszálat nem tesznek keresztbe a köz hasznára, csak a sajátjukéra!
bölcsbagoly
2021. május 04. 12:25
A zöld görögdinnyékkel az baj, hogy esztelenül és értelmetlenül védenek mindent a fejlesztésektől, kivéve ha a saját kényelmük biztositásáról van szó! Minden mai település, mezőgazdasági terület, úthálózat, egykor vad természet volt, a képen látható Álomvölgy egy része is ma legelő, ergo onnan is lettek vágva a fák. Ha egyszer a budakesziek választott vezetői privatizálták a területet s ezt a választóik jóváhagyták, akkor milyen alapon nyilvánítják utólag védett területté? Miért nem egyeznek meg a tulajdonossal, hogy a tervbe vett építkezés mindenki hasznára váljon? Már miért ne épithetne egy házat magának s miért ne vezethetné be a z áramot, gázt, vizet a házához? Mert egy széllelbélelt agyú némbert lázítja a többi zöldült hülyét ellene? Megbolondult az egész világ!
konfucius
2021. május 03. 22:01
Ejj szeles, nem figyeltél. Az úgy van, hogy nem babra megy alátét! Mit akarsz te, ha még ezt se tudod?
Türelem
2021. május 03. 20:26
Ki ez a nő?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!