Rozsdától mállik a fővárosi híd, de Karácsonyék pénzhiányra panaszkodnak

A Budapest Műhely alapítója lapunk megkeresésére elmondta, hogy gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet, hogy az emberi életek megóvása miatt le kelljen zárni a Petőfi hidat.

Próbálják a főpolgármestert szuverén vezetőnek, jéghideg politikai stratégának hazudni.
„Érvényes üzenet és retorikai képességek hiányában a baloldali politikusok szerepét gyakran veszik át a balos médiumok. Ennek tükrében is érdekes, ahogy a Telex imázs filmet forgatott Karácsony Gergelyről. Nem rég került a nyilvánosság elé, hogy Karácsony Gergely kampányfőnöke egy bárban egyeztetett Dull Szabolccsal, aki társfőszerkesztőként a Telex egyik vezetője. Érdekes kommunikációs csavart figyelhetünk meg a főpolgármester személyét illető ellenzéki narratívában. Eddig azt hangsúlyozták, hogy az Összefogás a tömegek egységeként, szinte vezető nélkül akarja igazgatni az országot és ehhez nem is lehetne hitelesebb karaktert választani a tétova Karácsonynál, így kínálva alternatívát az erős, hatákonyan cselekvő vezetővel kormányzó polgári oldallal szemben.
Ezzel szemben most a magukat függetlennek és objektívnek feltüntető orgánum ellenzéki politikusok megszólaltatásával próbálta a főpolgármestert szuverén vezetőnek, jéghideg politikai stratégának hazudni, aki karizmájának és éleslátásának köszönhetően egységet tud teremteni a baloldalon. A Telex kampányfilmje rámutat arra, hogy koncepcióját és stratégiáját tekintve recseg ropog az ellenzéki összefogás. Nem akarok tippeket adni, de az ellenzéki összefogás lehet, hogy előrébb tartana, ha végre nyíltan indítaná médiamunkásait politikusként a választásokon.”