A Köztársaság büszkesége

Végvári Kapitányunk sokadik, szájnyalogatva hízelgő dörgölőzésétől eltekintve, ezen ünnep kapcsán (mennyire szánalmasan röhejes, hogy az alkotmányosságot közönséges államcsínnyel eltöröltető zsarnokunk méltatja mindezt) hadd hívjam fel a figyelmet néhány következetesen mellőzött, a nagy ünnepi hablatyokban fennségesen elfeledett, ám rendkívül lényeges szempontra. Pedig felettébb tanulságosak ám, nem kizárólag a lengyelek számára! Lengyelország történelme kapcsán feltétlen szeretnék ajánlani két könyvet minden érdeklődő számára: - elsőként a lengyel feleséget elvevő, és Krakkóban is élő oxfordi történész, Norman Davies művét: https://www.libri.hu/konyv/norman_davies.lengyelorszag-tortenete.html , melynek jelentős része magyar történelem is egyúttal; - másodikként pedig a posztszovjet történetírás ékkövét, Mihail Heller két kötetes tankönyvét: https://www.libri.hu/konyv/mihail_heller.orosz-tortenelem-i-ii.html . Az alábbiakban mindkét szerzőre emlékezetből idézve hivatkozok (egyébként tényleg nagyon érdekesek a könyveik, érdemesek az elolvasásra). Önkényesen, csupán a témára koncentrálva szeretnék kiemelni egy sajnálatosan rendre elsikkadó, pedig szerintem rendkívül fontos részletet Lengyelország későbbi (egyébként racionálisan prognosztizálható) kálváriája (így a szuverenitásuk többszöri elvesztése, a megszállásuk) kapcsán, melynek konklúziója az én olvasatomban az: a lengyelek megpróbáltatásaikat elsősorban maguknak köszönhetik! A lengyelek aranykora, a Rzeczpospolita felemelkedése kezdetén Oroszország még egy felfedezésre váró "terra incognita" volt csupán, ekkor csodálkoznak rá az első utazók, hogy létezik egyáltalán. Ezen időszakban, miként a Davies is felidézte azt, a lengyel dominancia érvényesült, így 1612-ben, egy büntető hadjárat keretében foglalták el a Kremlt is, melyet emlékeim szerint azért voltak képtelenek megtartani, mert a támadadó másik szárny, a szokott széthúzásnak köszönhetően lemaradt, majd cserben is hagyta a foglalókat, kik idővel vagy éhen haltak, vagy megadva önmagukat felkoncoltattak. Ennek az időszaknak egyik látványos katonai sikere Báthory István (kit egyedül azért választottak maguk felé a lengyel nagyurak, hogy ne valamelyik közülük kerekedhessen feléjük, Báthory gyengekezűségére apellálva) lengyel-magyar seregének diadala IV. Rettegett Iván felett. Mégis, ez az időszak tekithető egyben a lengyel történelem fel nem ismert fordulópontjának is! A beszámolókban rendre felidézett (lengyel-litván) köztársaságiság egyik sarkalatos pontja a nemesség szavazati és vétójoga volt. S abban a korban, miként erről Davies idézett felmérései is tájékoztatnak, a lengyel népességen belül - európai összevetésben - igen magas volt a nemesség aránya, közel minden negyedik férfi közéjük tartozott! (Amúgy ennél a Magyar Királyságban is csak minimálisan volt jelentéktelenebb a számarányuk.) Mindezt értelmezzük mai, modern szemlélettel: szinte minden negyedik lengyel férfi rendelkezett teljes állampolgársággal, ekként szavazati joggal! Mi lett volna, ha egy felvilágosultabb pillanatukban, fél évszázaddal Cromwellék "angol polgári forradalma", és közel két évszázaddal a "nagy francia forradalom" előtt kiterjesztették volna mindezt minden felnőtt férfira (elnézést a női olvasóktól, nyilván próbálok racionálisan képzelegni, természetesen ők lehettek volna a következő lépés), és jócskán megelőzve korukat egy valóban versenyképes, fejlődésre nyitott társadalmat alapítottak volna? Ezen valóban forradalmi lépés nyomán könnyen lehettek volna azok az európai és világtörténelemben, amik most a franciák, vagy az angolok. De ezt sajnos elmulasztották, s ekként váltak mind jelentéktelenebbé (bizony, a történelem nagy és kíméletlen tanítómester), miközben a környezetük sorra lehagyta, majd leigázta őket (svédek, németek-poroszok, oroszok), s miközben a szövetségeseik módszeresen kihasználták a küzdelmeiket (angolok, franciák). Vagyis adva volt egy korszakos jelentőségű innovációjuk: az ALKOTMÁNYUK. Ám ők ezzel balgán sáfárkodva, semmibe véve azt, szinte semmit sem törődtek, a benne rejlő óriási lehetőség felismerését meg sem kísérelték, illetve ostobán elutasították. Pedig ez lehetett volna - többek között - azon "csodafegyver", mely a későbbiekben feléjük tornyosuló, majd rájuk omló veszedelemtől megmenthette volna őket. Ám a bormámoros, hetyke bajuszcsavarintás kecsegtetőbbnek tetszett...

A lengyeleknek is le kellett vetkőzniük a komcsi alkotmányukat és a történelmi Lengyelország alapjaira kellett megalkotniuk a modern új Lengyel Alaptörvényt! Csak az a sajnálatos hogy az EU-nak még mindig nincsen ilyen -vagy ehhez hasonló- "Alaptörvénye"... de "bírái vannak" akik a "jogállamiságot" kifogásolják!... Azt a "jogállamiságot" amije az EU-nak nincsen!...

Lengyelország Európa büszkesége. Éljenek a lengyelek, akik a magyarok legjobb barátai. És az a nép, amely a lengyelekhez kötődik ezer éves barátsággal, az rendben van.

1791: Alkotmány 1793: Lengyelország 2. felosztása 1795: Lengyelország 3. felosztása, Lengyelország megszűnése Annyira nem volt jó ötlet az Alkotmány, ezzel adtak indokot Oroszországnak a felosztásra.