Két megjegyzés Daron Acemoglu közgazdasági Nobel-díjának margójára
Munkássága pontosan szemben áll azzal a hatalomgyakorlással, ami az elmúlt csaknem másfél évtizedben zajlik Magyarországon.”
Szerintem nem kísérti: tudjuk, hogy beszervezték, de nem jelentett.
„A kommunizmus szelleme kísérti Karikó Katalint – olvasom valamelyik portálon. Szerintem nem kísérti: tudjuk, hogy beszervezték, de nem jelentett. És ha meg is tette volna, ő jelenleg méltán a világ legismertebb élő magyarja, akinek nem kevesebbet köszönhetünk, mint egy globálisan fenyegető ellenség leküzdését. A Nobel-díj küszöbén áll. A múltja akkor is ráolvashatatlan lenne, ha lenne miért.
Mi van azonban azokkal az átlagos emberekkel, akik nem mentették meg a világot, de szintén ott éktelenkedik a múltjukban az ügynöki beszervezettség? Akiknek Karikó Katalinhoz hasonlóan nem volt választásuk, mégis a mai napig rettegnek, hogy kiderül, és olyan tetvekkel mossák össze őket, mint a körmös Bauer (aki nem egy körúti szalonról kapta a nevét, hanem mert az Andrássyn körmöket tépett). Nos, talán miattuk lenne a legfontosabb, hogy az ügynökakták nyilvánosságra kerüljenek. Borzasztó fontos lenne, hogy egy társadalomnak ne kelljen abban a tudatban élnie, hogy legalább egy Nobel-díjas világmegmentés kell ahhoz, hogy nyugodt szívvel tisztázhassa a múltját. Borzasztó fontos lenne, hogy az ügynökaktákat nyilvánosságra hozzuk, és lássuk, ki jelentett ténylegesen, és ki volt az, aki csak papíron látta el a feladatát, hogy ne basztassák őt vagy valamelyik szerettét.
Ezek az akták jelenleg azért nem nyilvánosak, mert túl sok állami vezető maga is tevékenyen részt vett a társadalom lehallgatásában. Miattuk nem tisztázhatják magukat azok sem, akiket ők fenyegettek bele ebbe. Onnan lehet tudni, hogy egy párt valóban ellenzéki, hogy az elszámoltatást itt akarja kezdeni. Mert enélkül nem jelent semmit. Dicsértessék!”