A hallgatóság és a svartli

2021. május 14. 10:11

Tíz kérdés, amelyet ma reggel fel lehetett volna tenni Orbán Viktornak a Kossuth rádióban.

2021. május 14. 10:11
Kocsis Árpád
Mérce

„Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában pénteken ismét 26 perces interjút adott.

Az interjúban többek közt elhangzott az, hogy a miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Karikó Katalin kutatóbiológust, biokémikust, akivel – szakmai keretek közt – a járványhelyzeten túl megvitatták a disznósajt készítésének módját.

A hallgatók megtudhatták, hogy Orbán ismeri »Hunnia szálkásabb világát is«, ahonnan Karikó is származik, s amely össze nem vethető Pannóniával.

Orbán arról is beszélt, hogy a magyarországi foglalkoztatottsági adatok már a járvány előtti szinten vannak, szólt a »baloldalról«, amely »csúfosan leszerepelt« a járványügyben, s emlékeztetett rá, hogy »a baloldalra nem lehet számítani«, valamint elárulta azt is, hogy ha szükség lesz rá, »szeptemberben a harmadik oltáshoz szükséges vakcinák is a rendelkezésre fognak állni«.

Elismételte, hogy Nyugat-Európában még csak az időseket oltják, miközben Magyarországon már a fiatalokat is, s hogy a »Nyugat« 1-2 hónappal lemaradt Magyarországtól, ahol – úgymond – »plázaszerű kiszolgálással« zajlik az oltás.

Ugyanakkor néhány kérdést, amelyek talán a hallgatóságot ez idő tájt jobban foglalkoztatják, mint a svartli, Nagy Katalin műsorvezető elmulasztott feltenni Orbán Viktor miniszterelnöknek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
klemencz gizella
2021. május 14. 17:11
Utolsó mondat első fele javítva: semmi látni ,-olvasni való LOL+ https://kontra.hu/gyakorlatilag-kinpadra-ultettek-dobrev-klarat-a-fuggetlen-sajto-kepviseloi
klemencz gizella
2021. május 14. 16:38
bezzeg a seggnyalós telex , mikor gyurcsányinét kérdezgette ,éppen akkor fogyott el az (riportra szánt) idő amikor esetleg a fajsúlyosabb kérdésiket is felte(he)tték volna?! nincs semmilátni olvsni vló,hisz dull szabolcs kedvence a bolgár tehén,s mint ilyen szent is
nyugalom
2021. május 14. 12:54
Mar minden ripacs újságírónak gondolja magat vagy min.elnöknek! No es virologusnak, ez most a menő!
Box Hill
2021. május 14. 11:27
Azt, hogy a baloldalnak hülye, sőt életveszélyes, válaszai vannak azt legkorábban 1917 óta tudjuk. A hülye kérdéseik viszont 21. századi jelenség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!