99% Gyurcsány, 1% Karácsony

2021. május 16. 08:17

„Ha Feri azt mondta, biztos, hogy alkalmas vagyok, ő már csak tudja, hiszen kezében a varázsgömb, nagy mágus.”

2021. május 16. 08:17
Kis Ferenc
Magyar Nemzet

„Addig húzták az időt az együgyűek, míg a nagy bejelentés előtt kiderült, hogy a királyuk meztelen. De a pártfogók díszes palástot képzelnek délceg alkatára és büszkén küldik a nép elé: íme a mi vezérünk, aki elhozza nektek is az idők teljét! Az együgyűek nem is tehetnek mást, hiszen felsőbb sugallatra cselekednek ők már régóta.

A királyuk pedig tétova léptekkel, egyre zavartabb mosollyal az arcán elindult a reflektorfény irányába. – ­­Ha Feri azt mondta, biztos, hogy alkalmas vagyok, ő már csak tudja, hiszen kezében a varázsgömb, nagy mágus, már akkor elsajátította a trükkök százait, amikor én még… Jaj, már megint ezek a régi frusztráló emlékek – villan az együgyűek és bolondok királyának agyába, és a félszeg félmosoly is legörbül arcáról. Igen, akkoriban éppen az angol nyelvvel viaskodott, ami egyszerűen nem fért a fejébe. De hát így is alkalmasnak tartották sok mindenre, kapott például egyetemi katedrát, érthetetlen, hogy miért piszkálják most ezzel a tőle annyira idegen nyelvvel.

– Nem baj, majd Feri elrendezi, én igenis alkalmas vagyok, mert tudok ám egy-két dolgot egy-két dologról

– zakatolnak tovább a lázas gondolatok a fejében, de hogy miről mit tud, azt már a kognitív disszonancia elnyomta elméjében. Hasznos dolog ez a feszültségoldás, mert valahogy kezelni kell az olyan helyzeteket, amikor az ember fél a saját szövetségeseitől, nehogy elássák.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2021. május 16. 12:31
Fegyenc becsatornázta a moslékkoalíció szavazatait, a moslékpártok vezetői legitimálták őt, mint politikai leprást, aztán ő szépen egyenként hátulról támadva stikában kinyírja őket, de a szavazóik már ott vannak a zsebében megdolgozva...
kerekperec
2021. május 16. 10:46
Egy nagy probléma van evvel a falusi tahó, seggdugasz O1G vel - lop !
Magnólia
2021. május 16. 10:37
Amennyiben valami nagy baleset folytán nyerne a moslékos népfront ezzel a fix x-szel, akkor a megalakuló országgyűlésnek kell megszavazni a miniszterelnököt. Mi van , ha az országgyűlés nem szavazza meg ezt a töketlent, hanem másik jelöltet akar aki talán nő, talán nem. Akkor a közt.elnök új jelöltet kér? Vagy Ő bízza meg a legerősebb párt akármicsodáját? Nagyon várom már a műsort, addigra már nagyjából túl is leszünk a covidon, védettségi igazolvány sem fog kelleni az előjátékos választáshoz.
Berecskereki
2021. május 16. 10:21
Szerintem felesleges találgatni. Meg kell várni a játszma végét. Így az előválasztás eredményét, a lista nyilvánosságra hozatalát. Ennek ismeretében lehet elemzést végezni. Egyébként, ha a listát Karácsony fogja vezetni és netán győzne az összefogás nem törvényszerű, hogy Karácsony legyen a miniszterelnök. Úgy is dönthet a gittegylet, hogy Dobrev Klárát választják meg miniszterelnöknek. Amennyiben veszítenek, akkor pedig a bukást Karácsony számlájára írják. Ebben a pakliban szerintem Karácsony Gergely a dzsóker bohóc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!