„Szemlőhegyi Ferenc Baloldali Feketeegyházában szigorú rend uralkodik, a hívek egész életét pedig rugalmatlan dogmák szövik át. A létezés eme szektariánus zugában nincsen árnyalatok és fokozatok, mint ahogy szakmai kérdések sincsenek, kizárólag a politikai végletesség fekete-fehérsége van. Feri feketeegyházában még a vakcinaválasztás is a Jó és Rossz apokaliptikus küzdelmeként értelmeződik, így azok a lelkek, akik nem a Szent Nyugat szérumával oltakoznak, egyszerűen elkárhoznak. A keleti vakcinák pedig eleve elrendeltetve nem lehetnek hatékonyak, mivel azok a Gonosztól valók.
És igen, jól érzi a nyájas olvasó, hogy ebben a babonás dühvel belakott szektában a józan ész szabályai szerint felépülő vitákat tűzzel-vassal irtják. Ezért dobják például máglyára a The Lancet nevű elismert, brit orvosi szaklapot is, amely elsőként írt arról, hogy a Szputnyik vakcinája 91,6 százalékos hatékonyságú. Feri feketeegyháza ugyanis nem tűrheti az eretnek tanok terjedését. Helyette inkább a szekta katekizmusaként funkcionáló Nyugati Fényben ismerteti az éppen aktuális enciklikát, miszerint aki Szputnyikkal oltatja magát, az magával az Ördögputyinnal parolázik.