Plankó és Ács bemutatja az Orbán-rendszer képmutatását

2021. április 08. 13:57

Csakhogy nem tudtam meg semmit arról, hogy mit gondolnak a baloldal eltörléskultúrájáról.

2021. április 08. 13:57
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

„A Plankó-Ács alkotópáros a 444 jó szelleme. Rendkívül igényes YouTube-videók keretében dolgozzák fel a hazai közélet figyelemre méltóbb vetületeit, ítéleteik pedig nagyrészt helytállóak. Autonómiájuk imponáló a balliberális nyilvánosság megalkuvástengerében. Két hete leleplező erővel mutattak rá az elszámoltatás nevű politikai termék hazugságára, és emlékeztették a balliberális nyilvánosságot, miként bábozza el kormányváltásról kormányváltásra a magasságos elit, hogy az elmúlt évek lopásai most aztán majd nem maradnak megtorlatlanul, aztán ahogy megmelegszik a seggük a limuzinok hátsó ülésein, máris eloszlik az igazságérzetük. Így úszta meg a felelősségre vonást Orbán Viktor 2002-ben, Gyurcsány Ferenc 2010-ben, és így fogja megúszni Mészáros Lőrinc és Tiborcz István, bármit hazudozzon is Fekete-Győr András a kormányváltás után három nappal induló felcsúti perről. Ha egy ilyen pert komolyan gondolnának, soha nem állnának össze a kommunista utódpárttal, minden bűnök forrásával.

A múlt heti, eltörléskultúráról szóló 444-videó után azonban van bennem némi hiányérzet. Plankó és Ács bemutatja az Orbán-rendszer képmutatását: miként prédikálnak szabadságról, és kárhoztatják a nyugati eltörléskultúrát a szemforgató gazemberek, majd az alkotópáros ismerteti Hrutka János és Kele János esetét, akiket Mészáros Lőrinc tévéje azért bocsátott el, mert a véleményük nem felelt meg az illiberális feudalizmusnak. Az alkotók ismertetik a nyugati eltörléskultúra két baloldali értelmezését: a régi vágású feminista Schultz Nóra kritikai narrativáját és Márton Joci LMBTQ-fővarázsló helyeslését a netes pogromok meg a kettétört karrierek láttán.

A videó tudatta velem, hogy Ács és Plankó fel vannak háborodva, és elítélik azt, hogy az Orbán-rendszer a legcsekélyebb ellenvéleményt sem tűri el. Én pont ugyanezt érzem. Csakhogy nem tudtam meg semmit arról, hogy mit gondolnak a baloldal eltörléskultúrájáról. Mit gondolnak Woody Allen, Joanne Kathleen Rowling, Mark Twain és Winston Churchill eltörlésének szándékáról? Ahogy a fideszes eltörléskultúra kapcsán nem érték be azzal, hogy ismertetik Stumpf András és Budaházy Edda véleményét, hanem síkra szálltak a meggyőződésük mentén, úgy a progresszív eltörléskultúrához is ugyanilyen minőségű ítéletnek illene tartoznia. Akárhogy is: az irány kiváló."

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qwrtzq
2021. április 09. 04:38
"Csakhogy nem tudtam meg semmit arról, hogy mit gondolnak a baloldal eltörléskultúrájáról." dehogynem a baloldalnak erről az a véleménye, hogy "NAÉSAZÓRBÁN?"
bpe
2021. április 09. 02:32
- anya, kell valami piacról? ..csak mert leugranék most puzsér'. hogy'? féláron van, szavidőn túli, de még nyomokban herseg benne, igen! (nem herseg. az irány pedig: tök erdő!) szval, akkora xar ez a jeti epizód IS, kb. mint az előtte lévő, amikor a jogállamiságról próbálják a leplet le, ehhez tanúként megidézik portik "épp életfogytot töltő" tamást, vizó "asztalnyi pénzhegyből fizetlek ki esténként" laci bácsit, meg még pár hasonlóan szavahihető embert, a mű végére pedig pusztán egyetlen dologról nem lesz árnyaltabb képe az ecceri nézőnek: a jogállamiságról! egen, és a cancel culture-ba is hasonló háztáji alapon darálnak bele mindent is, ki pedig csupán csak az az egyetlen alkatrész marad, ami végül a laza-poénkás-fesztelen-kúl önfényezés végén elkerülte a szerkesztők figyelmét: jééé, a cancel culture! az idő amúgy szerecsére nem nekik dolgozik, hisz a direkt félreértelmezett cc-re hozott külföldi példákat parádésan terjeszti ki a petry-ügy, míg ők vért izzadva legózzák össze a témához lajstromba vett MEGRÁZÓ (jahnem) történeteket. a két epizód egyébként történetesen összeér: amíg itthon a jogállamiság alapján álló munkaügyi bíróságon lehet pert nyerni állami céggel szemben, ha indok nélkül vágnak ki vkit, úgy -tippre- németországban uezt a petrynek esélye se lesz kivitelezni. (de, jaja, derüljön ki, ha ott is áll még a jogállam!) cc-ről érdemben: https://corvinak.hu/velemeny/2021/04/07/cancel-culture-franciaorszag
eresgé
2021. április 09. 01:50
irgalmatlanul buta ez a faszi
Petykabá
2021. április 09. 00:36
Ja értem, csináltak egy videó-t a cancel culture-ról, ami a cancel culture-t kvázi jó színben tünteti fel, szép magyar szóval felszopja a liberális hosztoknak, és az identitáspolitikát elvileg kritizáló ostoba Puzsér szerint ez jó irány.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!