Ne lájkold a cenzúrát!

„Baj van a nyilvánossággal. A hagyományos média balliberális része képtelen elfogadni, hogy a rendszerváltozás után harminc évvel ha halkabban is, de végre nemzeti, konzervatív hangok is vegyülnek a világmegváltónak gondolt haladár szólamok közé. A közösséginek csúfolt, de még önmaguk médium voltát is letagadók pedig a technológiai fölényüket a cenzúra tökélyre fejlesztésében élik ki leginkább. Valóságos háború dúl az emberek figyelméért, a döntéseik befolyásolhatóságáért. Az egész virtuális küzdelmet áthatja a globalizmus szelleme. Nemzeti orgánumok csapnak össze más országok függetlennek hazudott balos propagandistáival, kölcsönösen manipulációval vádolva egymást. Újabban pedig a Facebook nemes egyszerűséggel korlátozza mindazon tartalmak hozzáférhetőségét, amelyek nem tetszenek a tekintetes világhatalomnak. Ki lehet immár zárni ebből a nyilvánosságból hivatalban lévő amerikai elnököt és – technikai hibára hivatkozva – a komplett magyar kormányt is. Mindezt persze a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának legnagyobb dicsőségére!

Nincs mese, evidenciákat kell újra- és újragondolnunk, ha nem akarjuk, hogy agymosott zombikként tereljenek bennünket egy pusztító ideo­lógia mentén kreált borzalmas világ felé, ahol minden elhal, amit valaha emberinek tartottunk. Tehát tudatosítsuk magunkban, hogy röpke harminc esztendővel ezelőtt Magyarországon nem létezett más, csak a valamikori ávósok, III/3-as tartótisztek által irányított baloldali sajtó. Ezek az undorító propagandisták végtelenül ügyesen átmentették hatalmukat az új, szabadnak gondolt médiába is, és csírájában fojtottak el minden jobboldali, nemzeti, keresztény próbálkozást. Szerencsére erejük nem volt már a régi, ezért a kilencvenes évek végétől kezdett kiépülni, majd a kétezres években megerősödött egy olyan nemzeti, konzervatív értékrend mentén szerkesztődő média, melynek a Magyar Nemzet az egyik vezető ereje lett.

Aztán 2015-ben történt még egy erőtlen kísérlet arra, hogy a Hír TV-vel és a Lánchíd Rádióval együtt újra a helyes útra tereljék az eltévelyedett médiabárányokat, de ez eleve kudarcra volt ítélve. Addigra ugyanis az alkotóközösségek megerősödtek annyira, hogy lefejezve, elfelezve, orgánumai­kat elveszítve is újra tudták kezdeni. A kizökkent idő pedig mára helyrebillent. Népszabadság nincs, Magyar Nemzet pedig van. Csak közben alapvetően megváltoztak a médiafogyasztási szokások.”