Az eltorzult nyugat-európai neomarxista diskurzusban már maga az a tény is felér egy kisebb nemzeti–konzervatív forradalommal, hogy a tanulmány kritizálja a brit nemzeti tananyag gyarmatosító elemektől való megtisztítását, lásd a legnagyobb nemzeti hősök és győzelmek történelemhamisító feketelistázását. E helyett inkább a brit nemzeti tudat terjesztését és megerősítését javasolja a diákok közt.
A CRED-jelentés kritizálja a most divatos Fekete életek számítanak (BLM-) mozgalomból eredő fajelméleti egyszerűsítéseket is. Ezek a fehér nyugati társadalmakban már nemcsak intézményi rasszizmust vélnek lépten-nyomon felfedezni, hanem mindinkább az úgynevezett strukturális rasszizmust is.
A Boris Johnson-kormány eme jelentése Egyesült Királyság jövőjét illetően a huszonnegyedik órában készült el, és ha realisztikusan tekintjük a globális erőviszonyokat, demográfiai trendeket, talán már el is késtek azon próbálkozással, hogy nemzetüket egyesítsék egy közösen felvállalt történelem és identitás alatt.