„Az elmúlt majd tíz évben egy egész kutatási iparág (future of work) épült a robotikai apokalipszis (robocalypse) narratívájára, – konferenciákkal, könyvekkel, és a kedélyeket felborzoló szalagcímekkel. A narratívát még az sem zavarta, hogy a prognózisok enyhén szólva is megbízhatatlanok.–
A lavinát Carl Benedikt Frey indította el még 2013-ban, akinek becslése szerint az Egyesült Államokban és a fejlett országokban húsz éven belül a munkahelyek majdnem fele az automatizálás áldozatául eshet. De még a kevésbé pesszimista OECD elemzések szerint is, amelyek nemcsak a foglalkozások automatizálhatóságát, hanem már a foglalkozások gyakorlása közben végzett tevékenységeket is megnézték, a jövőben a robotok és a Mesterséges Intelligencia alkalmazások minden nyolcadik munkahelyet át – (vagy inkább el?)vehetik az emberektől.
Ezzel szemben, azok a tanulmányok, amelyek nem a jövőt fürkészték, hanem az elmúlt két évtizedre visszatekintve az ipari robotok alkalmazásának munkaerőpiaci következményeit elemezték,
szögesen ellenkező megállapításra jutottak: a robotok eddig a teljes foglalkoztatásra semleges vagy enyhén pozitív hatással voltak.
Ráadásul, a mérleg másik serpenyőjét vizsgálva szinte minden kutató egyetért abban, hogy a robotok alkalmazása jelentősen hozzájárult a termelékenység növekedéséhez. Éves szinten közel ugyanolyan arányban, ahogyan a gőzgép segítette a termelékenység növekedését Nagy-Britanniában az első ipari forradalom idején. Abban is egyetértés mutatkozik, hogy még a robotikai jövőben is az emberek kezében maradnak azok a munkahelyi feladatok, amelyek kreatív intelligenciát (kritikai gondolkodást és innovatív problémamegoldást) és társadalmi intelligenciát (együttműködési készséget és kommunikációt) kívánnak meg.”