Gyurcsány akkor is nyer, ha veszít

„A baloldali előválasztásoknak két tanulsága van: 1. Gyurcsány Ferenc szinte minden alkalommal jobbnál jobb pozícióból várhatta a következő »castingot«, 2. teljesen mindegy, hogy ki nyeri meg a miniszterelnök-jelöltségért folytatott kakasviadalt, valójában a DK és annak elnöke fog dominálni az ellenzékben.

Az úgynevezett »előválasztások« története meglehetősen hosszú. Horn Gyula volt ugyanis a baloldalon az utolsó olyan miniszterelnök-jelölt, aki az erős ember jogán nyerte el a pozíciót, kormányának bukása után azonban nem volt a baloldalon több hozzá hasonló karakter. A 2002-es választás előtt már az MSZP-n belüli erőcsoportok megegyezése kellett ahhoz, hogy Kovács László és Németh Miklós párharcából végül a párton kívüli, »legkisebb rossznak« számító Medgyessy Péter kerüljön ki nevető harmadikként győztesen. 2004-ben Gyurcsány Ferenc »puccsát« követően az akkori sportminiszter saját magát kente fel a tisztségre, megszerezve a szocialista párton belül a megyei elnökök többségének támogatását, holott a várakozások Kiss Pétert valószínűsítették Medgyessy utódaként, hiszen az MSZP tagsága utóbbit támogatta. Gyurcsány bukása után rendkívül kínos folyamatok indultak meg a szocialista pártban és a liberális holdudvarban egyaránt. Emlékezetes, hogy hosszú időn keresztül ment az ötletelés, ki legyen a kormányfő 2010-ig, amíg a Fidesz át nem veszi a hatalmat. Felmerült Vértes András, Surányi György neve is – a baloldali sajtó már viccesen Fásy Ádámot is felkérte, hogy ugyan vállalja már el a posztot –, végül azonban Gyurcsány korábbi minisztere, Bajnai Gordon lett a befutó.

2011 fordulópontot jelentett a baloldal életében.”