Gulyás Márton partizánfőnök végzi el az elvtársak megrendszabályozását

„Bármiben fogadok, hogy sem Márki-Zay Péter, sem Fekete-Győr Andrásból nem lesz miniszterelnök-jelölt a baloldalon. S ezúttal – kivételesen – nem a képességeik és emberi kvalitásaik nyomasztóan bántó hiánya miatt írom mindezt, pusztán látva a baloldal legbelsőbb szalonjainak buzgó, hatalomtechnikai játszadozását. A Partizán csatornáján velük készült mélyinterjúk tulajdonképpen a selyemzsinór elküldésének igen látványos, bolsevik kegyetlenséggel és hidegvérrel végrehajtott pillanatai voltak. Aki látta őket, pontosan tudja, miről beszélek.

Márki-Zayról egyértelműen bebizonyosodott, hogy egy cezaromániás, afféle elszabadult hajóágyú típus, aki azonnal elárulna bárkit és bármit, csak hogy saját lovasszobrát, pozdorjából megácsolhassa. Olyan politikusi karakter ő, aki még a legelemibb bajtársiassági-, vagy lojalitás-próbán is megbukik, tehát még elvtársai szemében sem megbízható.  
Fekete-Győr ritka szánalmas verbális és intellektuális vergődését pedig nincs is értelme tovább árnyalni – mert a végén még megszánja valaki –, de egy biztos: nemhogy az országot, de egy iskolai papírgyűjtés megszervezését sem bízná rá épelméjű ember. 

Mindketten pecsétes papírt kaptak a kezükbe arról, hogy még a sajátjaik számára is teljesen vállalhatatlanok és alkalmatlanok. S ami elgondolkodtató, hogy saját elvtársaik végeztek velük, amikor Gulyás Márton egyszemélyes »kivégzőosztagként« – politikai értelemben – falhoz állította őket. 

Vajon véletlen volna, hogy éppen velük kezdődött az ellenzéki miniszterelnök-jelölt jelöltek megritkítása? Aligha. Jakab van még hátra a nagyívű felhozatalból – fogadni mernék, hogy az ő karakterének feldolgozásában sem lesz sok köszönet –, valamint Dobrev elvtársnő, és a nyugati hálózatok kedvenc gyarmathelytartói archetípusa: a bármire hajlandó, dróton rángatható, »béna, de cuki« Karácsony.  

Nem tévedek nagyot, amikor azt feltételezem, hogy Klára – ha egyáltalán vállalja az interjút – nem részesül majd az elvtársi kínvallatás válogatott módozataiból, ahogy Karácsony Gergelynek sem kell lerágnia a tíz körmét a Partizán interjú előtt. 
Naná! Számomra egyértelmű, hogy éppen Karácsony az, akinek előkészítik a pályát, hogy a többiek megalázásával bizonygassák, ő a baloldal egyetlen partiképes arca. 

Miközben minden más önjelölt magamutogatót – aki eddig elhitte magáról, hogy valóban tényező lehet az ellenzéki, elvtelen nagykoalíció politikai bolhacirkuszában – keményen megrendszabályoznak. S ezt a politikai »piszkos munkát« nem saját politikai közösségük hátsó tárgyalóiban, hanem a magyar nyilvánosság egyik kirakatában, a partizánfőnökkel  végeztetik el. Finom, decens, úri társaság ez... 
Egyébként: meg is érdemlik egymást. Csak bennünket hagynának ki országrontó játékaikból...”