Ferencváros Kleopátrája a pénzhiány miatt sír

2021. április 22. 21:38

...a sajátjainak mégis jut belőle bőven.

2021. április 22. 21:38
Both Hunor
Both Hunor
Kontra

„Zajlik az élet Ferencvárosban. Hiszen néhány hete arról írt a sajtó, hogy a folyton a "kormány kivéreztetése" miatt siránkozó Baranyinak arra mégis jutott pénze, hogy az elnyomott amerikai feketék életét jelképező, de végül csak román kerti díszekre hajazó BLM-szobrot felállítsanak a kerületben.

Más kérdés persze, hogy egy napot sem bírt ki a kiváló műalkotás, hiszen a Légió Hungária aktivistái ledöntötték a szobrot. Persze, tudjuk azt is, hogy pont ez volt a polgármester előzetes célja a szobor felállításával.

No, de újabb hír a kerületből, hogy Baranyi bő egy hónappal azután, hogy átnyomta a kerület költségvetését, amiben egyébként jócskán csökkentette a sport és kulturális kiadásokat, az elmúlt napokban a szövetségesei pénzzel való kitöméséhez kezdett, kihasználva még gyorsan a veszélyhelyzeti, korlátlan felhatalmazását. Hiába a rendszeres ajvékolás az ellenzéki médiában, az embereket etetni kell, rájuk mindig jut pénz.

Néhány napja csak, hogy Baranyi 235 ezer forinttal emelte meg az LMP-s alpolgármestere, Reiner Roland havi illetményét. Reiner egy április 12-i, Baranyi által egy személyben "hozott" önkormányzati határozat értelmében innentől kezdve, összességében 1.055.315,-Ft-ot (897.500 alapilletményt+134.625 költségtérítést+23.190,-Ft nyelvvizsga pótlékot) fog havonta keresni, ami több mint 235 ezer forint emelkedést jelent a korábbi 816 ezres illetményéhez képest.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korupi19
2021. április 23. 15:46
Parányi Krisztina, csak ennyire fussa?
zolizolizoltan
2021. április 23. 11:15
Bagoly mondja verébnek, nagyfejű!
írmag
2021. április 23. 08:48
Rossz anyatejet szívott "Kleopátra", a tapasztalatok után a szamártej hasznosabb lehetett volna.
Parm
2021. április 23. 08:32
Nyelvvizsga-pótlék???? :))) WTF? :)))) Ezek a szocializmusban élnek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!