Fegyőr, a szakértő

2021. április 23. 19:24

Fekete-Győr Andrásnak újra kéne gondolnia ezt a miniszterelnök-jelöltséget.

2021. április 23. 19:24
G. Fehér Péter
Magyar Hírlap

„Nem mondanám, hogy végig élveztem a Gulyás Márton által készített interjút, tulajdonképpen sírhatnékom támadt, a nyögvenyelős, kínos várakozás után kicsikart, hát hogy is mondjam, együgyű válaszokon. Ugyanis folyamatosan az járt az eszemben, hogy mit csinálna ez az ember egy nemzetközi találkozón, ha – feltéve, de meg nem engedve – ő lenne Magyarország miniszterelnöke.

Ezért azt tanácsolom Fegyőrnek, hogy a nemzetközi porondon való szereplés előtt érdemes lenne főnökéhez, Gyurcsány Feri bukott miniszterelnökhöz fordulni, neki ugyanis van tapasztalata a botrányokozásban. Mint például 2008 végén a Párizsban tartott uniós csúcson. Az akkori pénzügyi válság leküzdésére azt javasolta, hogy a közösségi pályázatok esetében kevesebb legyen a nemzeti hozzájárulás. A nem túlzottan finomkodó stílusáról elhíresült Nicolas Sarkozy kiborult az ötlettől, mert az felborította volna Brüsszel egész költségvetését. „Egy lázas beteg, ne adjon tanácsokat az orvosnak”, reagált indulatosan a francia elnök.

Szegény Feri nem tudta, hogy nem Budapesten, hanem Párizsban van, ott nem lehetett eladni a »szakértői kormány« rémtörténetét. De Feri csak nem akart a „szakértői lóról” leszállni. Még a büfében is saját ötletével házalt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anonymtalan
2021. április 24. 10:24
De nem fogja, még pedig két igen nyomós okból: 1., Túl ostoba és hülye hozzá 2., Túl nagy az egoja hozzá
tacsi90
2021. április 24. 10:07
nézd meg a 2002-es és a 2006-os választási vitát, amin orbánt még medgyessy is porig alázta, gyúrcsányról meg nem is beszélve:))) amúgy te NERmajom fidesz propagandista...ha jól emlékszem ennyire lesajnáltátok karácsonyt is 2019-ben, aztán hiába volt a 2/3-os korlátlan erőforrás, a tarlós pistát úgy kiseperte a biciklis fazon, hogy csak nyekkent az öreg demens:))))
Krupp Skya
2021. április 24. 05:30
Miért kellene már újra gondolnia, ha a féleszű Gyurcsány lehetett miniszterelnök akkor már a Fekete Győr csak hab a Gyurcsány tortáján, mert nem habozik.
Senki Alfonz
2021. április 23. 20:41
Ez a fiú trükközik, miközben tükrözget? Ő G. Fehér, a másik meg Fekete Gy.? Elromlott a politikai színes tv, hogy csak fekete-fehér van??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!