„A szebb múltat is látott vasmű körül évek óta sok a bonyodalom. Az acél nemzetközi piaci árának változása, a gazdasági világválság, az ukrajnai háborús helyzet, valamint az orosz és ukrán tulajdonosok vitája régóta okoz egyre több és nagyobb nehézséget. A múlt pénteki egyenruhás felvonulás azonban új minősége a konfliktusnak.
Lehet, hogy a feketeruhások nem is a gyárfoglalás reményében, csupán a megfélemlítés szándékával érkeztek. A város jobbikos polgármestere, Pintér Tamás alighanem látott már ilyet. Anno a pártjához kötődő Magyar Gárda sem az erőszak alkalmazásával, csak az erőszak alkalmazásának lehetőségét képviselve vonult fel több településen. Akkor és a most is a magyar állam és szervei mindent elkövettek a rendbontás elkerülése és a károkozás ellehetetlenítése érdekében. Jogszerűen, határozottan és eredményesen. A politikai felelősség akkor Vona Gábor vállát nyomta, szép lassan meg is pörgetve saját tengelye körül a pártja identitását később elvevő Jobbik-elnököt. De vajon ki a minapi dunaújvárosi felvonulás politikai felelőse? A polgármester aligha, hiszen 2019 óta tölti be a tisztségét. A kormány aligha, hiszen rendet teremtett, s 2010-ben, a hatalomátvételkor, már kész helyzetet örökölt a balliberális elődjétől a vasművel kapcsolatban. Éppen itt, a 2010 előtti időkben kell keresni a felelősöket.
Medgyessy Péter balliberális kormánya közpénz-osztogatással próbálta megtartani és szavazatokra váltani népszerűségét 2002 után. Az államkassza hamar kiürült, ezért, többek között, felpörgették a privatizációt. Jellemző az akkori időkre, hogy a családi ezüstöt nem mindig aranyáron adták el, sőt. A mintegy 170 milliárd forint árbevételű dunaújvárosi vasművet mintegy 110 millió forintért (már ebben az évben nagyobb eredménye lett a társaságnak, a következő öt évben pedig összesen 100 milliárdra ugrott a profit).”