Puzsér rendesen odavert a rendszerváltó hangulatnak: szerinte „lehetséges, hogy '26-ban nem lesz váltás”

A publicista lélekben már készíti magát arra, hogy nem lesz vége a világnak akkor sem, ha az ellenzék ismét elveszíti a választást.

Borzasztóan nehéz erről az egészről írni, ugyanis a koronavírus áldozatai mögött életek, elvesztett emberek, megárvult családok vannak.

„Nem létezik olyan betegen gondolkodó lény e bolygón, aki ebből politikai hasznot akarna húzni. Gondoltam sokáig naívan és jóhiszeműen, ameddig meg nem néztem Nagy Attila Tibor szereplését a PestiTV-ben miközben ezt mondja:
»Az ellenzék ugyan elmondja azt, hogy a kormány felelős, de nem tesz közzé szegmentált üzeneteket. Nem szól külön a gyászolókhoz. Márpedig a gyászolók tömege, azon választópolgárok tömege, akik siratják a hozzátartozóikat, rokonaikat, ismerőseiket az idővel egyre nőni fog. Számításaim szerint szépen felmegy 100-150-200 ezerre. 200 ezer gyászolóval már egy párt adott helyzetét is el lehet dönteni idővel. És az ellenzék adott része, beleértve a DK-t miután nem szól közvetlenül a gyászolókhoz egyelőre, ezért nem tudja kellőképpen kihasználni a gyászból adódó fájdalmat.«

Nagy Attila Tibor a magát függetlennek beállító politikai tanácsadó természetesen vérbaloldali, Gyurcsány Ferenc hű szolgája, aki az idézett mondatokat nemcsak úgy bedobta a nyilvánosságba, hanem politikai tanácsnak szánta azokat. Külön kiemelte a Demokratikus Koalíciót, ahol aztán gyorsan meg is fogadták Nagy Attila Tibor tanácsát és nekiláttak a halálkampánynak.”