Bethlen100 – régi vágású egyensúlypolitika a tömegpolitika korában?

A mai NER erős vezetők kultuszára építő emlékezetpolitikája leplezetlenül olyannak mutatja Bethlen Istvánt, amilyennek Orbán Viktor szeretné láttatni magát. Ahogy a miniszterelnök méltatta Bethlen István eredményeit a budavári Bethlen-szobor 2013-as avatásakor: »Egy évtized alatt az ország újra talpra állt. Egy évtized alatt egy vérzivataros időkben megrokkant ország saját erejére és kitartására támaszkodva megtalálta helyét az akkor formálódó új Európában. Egy évtized alatt a rend helyreállt, a gazdaság megerősödött, a széthúzás helyébe az összefogás lépett, és létrejött egy olyan nemzeti egyetértés, egy olyan közös alap, amelyre erős bástyákat és nagy terveket lehetett építeni.« De valóban ilyen sikerkorszak volt a bethleni konszolidáció évtizede?

A bethleni gazdasági és pénzügyi konszolidáció pedig igencsak hagyományos, liberális módszereken, belső megszorításokon (állami kiadáscsökkentés, adóemelés) és külső, nyugati kölcsön felvételén alapult úgy, hogy utóbbi elfogadása egyben Magyarország politikai és gazdasági szuverenitását is korlátozta.

Eközben a politikai-társadalmi »összefogás« megteremtése nem éppen önkéntesen történt; Bethlen egyértelműen antidemokratikus rendszert hozott létre a hatalomtechnikai eszközök széles körének (megtévesztés, zsarolás, megfélemlítés, kiszorítás stb.) alkalmazásával. Miközben a rendszernek nem volt demokratikus legitimitása – a választásokon az ország nagy részében nyíltan történt a szavazás, amelyet erősen befolyásolt a kormánytól függő közigazgatás –, az 1920-as évek második felére az elit-, középosztályi és értelmiségi csoportok körében valószínűleg jelentős támogatottsággal bírt.

A korszak és maga Bethlen politikájának kettőssége az igazán figyelemre méltó: a hagyományos uralmi és társadalmi rend helyreállítása és a modernizáció szükségessége.

Összességében tehát Bethlen »egy régi vágású egyensúlypolitikát« igyekezett alkalmazni az első világháború után, a tömegpolitika korában.

Olyan elitista, konzervatív hatalomgyakorlást, amely demobilizálja a tömegeket, egyszerre korlátoz és integrál, reformokat hoz és modernizál, hogy elkerülje a(z újabb) forradalmi változásokat. Maga Bethlen 1931-ben kormányfőként belebukott a nagy gazdasági világválság Magyarországot is elérő hatásaiba, amely felfedte a konszolidáció törékeny egyensúlyát és a „széthúzás”, azaz a társadalmi érdekkonfliktusok igencsak valóságos világát. Ugyanakkor a bethleni politikai rendszer határozta meg – bár egyre jelentősebb módosulásokkal – az 1930-as éveket is.”