Történelmi bűn, hogy az Orbán-kormány annyira lepusztította a egészségügyet, hogy az ilyen tragédiához vezetett. Most már nem csak a rákos halálozásokat és szívhalálozásokat vezetjük a világban, pedig ez az a »verseny«, amit senki nem akar megnyerni.
Más országokban el tudták kerülni az ilyen mértékű veszteséget. Amíg Magyarországon 26 ezren hunytak el, addig Ausztriában 10 ezren, Horvátországban 7 ezren, Norvégiában 700-an. Ott tudták és akarták is jobban csinálni. Ők nem a saját gazdagodásukra, nem az emberek átverésére, nem az ellenzék lejáratására »használták« a járványt, hanem összefogva a vírus ellen küzdöttek.
»Mindenki megnyugodhat, ha elkapja ezt a betegséget, meg fogjuk gyógyítani!« – mondta Orbán Viktor tavaly szeptember 17-én.