a vita a húsosfazékért zajlik.
Az ugyanis az UEFA számára is világos, hogy ha a tíz legnépszerűbb klubból nyolc egy más sorozatban folytatja, akkor a Bajnokok Ligája olyan lesz, mint egy falunap délutáni fellépője: ha valaki arra jár, belenéz, de emiatt senki nem megy oda.
Persze, a klubokat is meg lehet érteni. Jobban eladható egy londoni, madridi estében rúgott bogyó, mint ahányan megnézik a budapesti, varsói, donyecki éjszakában vívott küzdelmet. Szó szerint, küzdelmet. Egy közép-kelet-európai csapat ugyanis hosszú évekig, évtizedekig dolgozik azért, hogy egyszer odakerüljön a nagyok közé, majd tudásbeli hátrányát lelkesedéssel, küzdéssel pótolja. A négy évvel ezelőtt még az NB2-ben futballozó Sigér Dávid tokától bokáig sárosan pedig nehezebben eladható a nagy piacokra, mint évi négy-öt El Clásico.
Az elmúlt nap során tapasztalt felháborodás-cunami azonban a legkevésbé sem kelet-közép-európai szimpátiatüntetés volt.
A pénzszagtól áthatott próbálkozás ugyanis jelen formájában megöli azt a közös örökségünket,