Valami készül Washingtonban – Trump hétfőre időzített egy nagy bejelentést

Trump titokzatos hétfői bejelentését egy magas szintű látogatás előzi meg, amely újabb fordulatot hozhat az amerikai külpolitikában.

Ingyenes koronavírustesztet mindenkinek!
„Gulyás Gergelytől megtudhattuk, hogy kormány nem tervezi a lakosság számára ingyenes koronavírus-tesztek bevezetését, azaz nem veszik át az osztrák mintát. A miniszter szerint ugyanis Ausztriában azért tesztelnek sokat, mert nincs elég vakcinájuk, ezzel szemben Magyarországon folyamatosan képesek oltani a jelentkezőket.
Ezek alapján kérdeznénk, hogy akkor a Gulyás Gergely szerint Nagy-Britannia miben van elmaradva a magyar kormányhoz képest? A Fidesz ugyanis a briteket szokta emlegetni a sikeres oltási program tekintetében, mivel van elegendő oltóanyaguk és gyorsan is haladnak azok beadásával, ugyanakkor ott ezek mellett továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a tesztelésekre. A miniszter logikája szerint akkor ők miért »szorulnak« még mindig nagyszámú tesztek elvégzésére?
Tagadhatatlan tény, hogy a védőoltás a leghatásosabb eszközünk a vírussal szemben. Ugyanakkor amíg nem érjük el a teljes átoltottságot, addig továbbra is védekeznünk kell, aminek a leghatásosabb módja, ha kiszűrjük a tünetmentes fertőzőket.Több mint 26 ezer honfitársunk halála után hatalmas felelőtlenség, hogy kormányzati szinten még mindig tagadják a tesztelések jelentőségét!
Az MSZP azonban úgy gondolja, hogy nem lehet lemondani a tesztelésről és a kontaktkutatásról, ezért továbbra is követeljük, hogy a kormány kezdje meg a tömeges, önkéntes és ingyenes szűrést, valamint a szigorú kontaktkutatást, továbbá biztosítson ingyenesen havonta 5 darab, otthon elvégezhető gyorstesztet mindenki számára. Azoknak pedig, akik igazoltan koronavírus-fertőzöttek, vagy karanténba kényszerülnek biztosítani kell a fizetésük 100 százalékának megfelelő táppénzt. Mindezek mellett pedig javasoljuk, hogy az iskolákban nyissanak szakképzett személyzet által működtetett tesztelőpontokat a rendszeres szűréshez”.
(MTI-OS)