„Még az unortodoxia soha be nem vált, mára pedig teljesen ködbe veszni látszó pályáját szorosan nyomon követők számára is nem kis fejtörést okoz, hogyan fejtsék fel a személyes jelenlétet egyre inkább üzengetésre váltó Matolcsy György újabb és újabb gondolatait. Mi sem lenne egyszerűbb, mint teljesen negligálni ezeket a bölcselkedéseket, de mégsem tehetjük, hiszen mégiscsak egy közérdeklődésre számot tartó férfiúról van szó, aki alig egy évtizede még a kormányfő legfontosabb gazdasági tanácsadójának, jobbkezének minősült.
S ha minden jel szerint ez az időszak lezárult is, azért a forint árfolyamának tartós gyengesége miatt aggódók és a pénzromlás ütemének felgyorsulásától tartók számára korántsem közömbös a jelenlegi véleménye. Ráadásul – magas pozíciójára tekintettel – a külföldi pénzcsinálók Magyarországgal kapcsolatos befektetési szándékaira is hatással vannak a megszólalásai. Egy a jegybank által bőszen támogatott internetes portálon most éppen azt taglalta az elnök, hogy »miképpen érdemes jól elkapni a gazdasági újraindítás lépéseit«.